-9 °C Budapest

Újabb adathalász támadás!

Pénzcentrum
2007. október 10. 15:38

Október 10-én hajnalban, ismeretlen személyek a CIB Bank nevében ismételten e-mailt küldtek, mely a CIB honlapjához hasonló, ál-honlapra vezető linket is tartalmazott. A néhány nappal ezelőtti adathalászati kísérlethez hasonlóan ez esetben sem a banki honlapot, illetve az internetes rendszert érte támadás, hanem közvetlenül az üzenetek címzettjeit próbálták meg elérni.

A rendkívül magyartalanul megfogalmazott üzenet alapján arra lehet következtetni, hogy külföldi elkövetők e-mailjéről van szó.

A CIB Bank az ál-honlap eltávolíttatásáról haladéktalanul intézkedett, értesítette a hatóságokat, valamint ismeretlen elkövető ellen feljelentést tett a rendőrségen.

Mint arra korábban már több kommunikációs csatornán — honlapunkon, a CIB Internet Bank felületen, valamint Biztonsági SMS szolgáltatásunkat igénylő valamennyi ügyfelünk részére küldött külön SMS-ben — felhívtuk a figyelmet:
· a CIB Bank semmilyen esetben sem kéri sem e-mailben, sem SMS-ben az ügyfél azonosítóit, és nem is szólítja fel ezek megadására vagy megváltoztatására!

Bankunk honlapján ügyfeleinknek figyelmébe ajánlottuk, hogy honlapunk címét (www.cib.hu) minden esetben kézzel írják be a böngésző címsorába, e-mailben kapott linkre kattintva soha ne lépjen be és ne adja meg az adatait!

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A honlapon kívül a CIB Internet Bank belépőoldalán ismételten felhívtuk figyelmüket továbbá arra, hogy felhasználói azonosítójukat, jelszavukat és aláírási kódszavukat minden körülmények között tartsák titokban, ne adják meg senkinek. Ügyfeleinek jelszavát a CIB Bank alkalmazottai sem kér(het)ik el az ügyintézés során.

Ügyfeleink a CIB Bank honlapján (http://www.cib.hu/cibib/ibbizt/ontol/kerunk) "Amit Öntől kérünk" hivatkozás alatt - ezidáig is elérhető - további információkat találnak, melyek segítségükre lehetnek abban, hogy valamennyi banki szolgáltatásunkat biztonságosan vehessék igénybe.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 10. 08:41
Danival, a befektetési igazgatónkkal beszélgettünk egy boldog, karácsonyi rendezvényen: - Zsolt, ha...
MEDIA1  |  2026. január 9. 16:29
Hosszan tartó betegség után, január 9-én elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletembe...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
ChikansPlanet  |  2026. január 9. 08:00
A napjainkban zajló geopolitikai feszültségek egyik fontos gazdasági és nemzetbiztonsági kérdése let...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?