9 °C Budapest

Kiskapu az OTP lakáshitelénél - használd ki, amíg nem késő!

Pénzcentrum
2007. április 25. 05:55

Néha elég nehéz feladatot jelent eligazodni a sok banki díj és kondíció között, pedig gyakran a részletekben rejlik a megoldás. Legalábbis a legnagyobb hazai banknál érdekes feltételekre bukkantunk a forint alapú lakáshitelnél, nézzük, milyen lehetőséget ragadhatunk meg!

Előtörlesztés

Előtörlesztésnek azt a rendkívüli befizetést lehet tekinteni, amely a rendszeres törlesztőrészleten felül kerül befizetésre. A részleges előtörlesztés révén csökkenhet a bankkal szembeni tőketartozásunk, míg a teljes előtörlesztés esetén meg is szűnik.

Az előtörlesztés azonban nem ingyenes, a bankok általában cserébe előtörlesztési díjat számítanak fel. Előfordul olyan kondíciós lista is, ahol az előtörlesztés díját a szerződésmódosítási díjak között találhatjuk meg, ami teljesen logikusnak is tűnhet, hiszen a módosuló tőketartozás miatt módosulhatnak a szerződésben lefektetett feltételek.

Bankonként és konstrukciónként változó, hogy hol és mennyit számítanak fel előtörlesztési díjként. Meghatározásra kerülhet a törlesztés, vagy a fennálló tőkeösszeg százalékában, de akár konkrét összegben is. Állami kamattámogatású lakáshitel esetében általánosságban a fennálló tőkeösszeg 2-4 százaléka, illetve 30 - 60 ezer forint az egyösszegű díj.

Piaci kamatozású lakáshitelek esetében már kicsit más a helyzet. Itt gyakoribb az egyösszegű díjtétel, amely ebben az esetben 15 - 60 ezer forint között mozog.

Kiskapu az OTP-nél

Úgy tűnik, hogy van lehetőség arra is, hogy megkerüljük az előtörlesztés díjait. Az OTP Bank kondíciós listájában foglaltak szerint, ha 3 havi törlesztőrészletnél kevesebbet fizetünk be előre, abban az esetben nem számítják fel az előtörlesztési díjat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez tehát azt jelentené, hogy ha folyamatosan 3 havi törlesztést előre befizetünk, ingyen megúszhatjuk a teljes törlesztést? Megkérdeztük az OTP-direkt telefonos ügyfélszolgálatát is és azt a választ kaptuk a hitelközpontban ülő hölgytől, hogy ez valóban így van, akár ingyen megszabadulhatunk adósságunktól, hamarabb, mint gondolnánk.

A mi szempontunkból tehát ez mindenképpen egy olyan lehetőség, amelyet minél hamarabb érdemes kihasználni, mivel információink szerint hamarosan bezárul a kiskapu.

Amit tulajdonképpen nem is csodálunk, hiszen a banknak ez egyáltalán nem jó "bolt", mivel elesik az eredetileg kiszámított kamatjövedelemtől. Nekünk azonban ez annál inkább lehet hasznos, hiszen az eredeti tőkét kevesebb pénzért kapjuk meg, mintha a futamidő végéig az eredeti szerződés szerint törlesztünk. Hogy az előtörlesztésen mennyit spórolhatunk ezzel a módszerrel, kiolvasható az alábbi táblázatból.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?