16 °C Budapest

Mikor nem örülnek neki, ha törlesztenél

Pénzcentrum
2007. február 7. 13:00

Életünk során váratlan helyzetekkel is szembesülhetünk, érhet minket akkora szerencse, hogy nagyobb mennyiségű pénzhez jutunk. Ekkor dönthetünk úgy, hogy korábban felvett hitelünket szeretnénk előbb törleszteni, mint az az eredeti szerződésben szerepelt. Ez azonban nem minden esetben olyan egyszerű, ugyanis az előtörlesztésért sok esetben külön díjat kell fizetnünk, s természetesen nem mindegy, hogy mennyit. Megvizsgáltunk néhány hitelfajtát 8 banknál (Budapest Bank, CIB Bank, Erste Bank, K&H Bank, MKB Bank, OTP Bank, Raiffeisen Bank, UniCredit Bank), elolvastuk a kondíciós listákat, illetve hirdetményeket, hol, mennyit kóstál a "túlbuzgóság".

Kezdjük rögtön egy kakukktojással

A diákok körében oly népszerűnek bizonyuló Diákhitel konstrukciójával kezdtük a sort. A Diákhitel esetében a konstrukció futamideje alatt bármikor megtehetjük, hogy a kötelező törlesztő részleten felül pótlólagos pénzt fizetünk be. Nem vonatkozik semmiféle korlátozás a maximálisan előtörleszthető összegre, azaz ha kedvünk tartja, és meg is engedhetjük magunknak egyszeriben visszafizethetjük tartozásunkat. Az előtörlesztés a Diákhitel esetében minden alkalommal díjmentes.

Azonban nem árt, ha odafigyelünk, hogyan is fizetjük be az előtörlesztésre szánt összeget. Ugyanis, ha nem az előtörlesztésre vonatkozó szabályok szerint történik meg a befizetés, akkor a központ azt előteljesítésként értelmezi. Míg az előteljesítés összege főszabályként közvetlenül a tőketartozást csökkenti, addig az előteljesítés összegét elsősorban a költségekre, kamatokra, és legvégül a tőketartozásra számolják el.

Akkor minősül előtörlesztésnek a befizetés, ha a Diákhitel Központ 10032000-01800126 számú számlájára utalunk, s az átutalási megbízás rovatban pedig feltüntettük, hogy "előtörlesztés".

Lakáshitel

A lakáshiteleken belül meg kell, hogy különböztessük az állami támogatású, illetve a piaci kamatozású hiteleket, mivel a konstrukciók jellegükből fakadóan különböző előtörlesztési költségekkel járnak. Először az állami támogatású hiteleket vesszük górcső alá. Mindenképp figyeljünk arra, hogy az előtörlesztésért a törlesztett összeg százalékában, vagy a fennálló tőketartozás százalékában megadott összeget kell fizetni, hiszen a kettő nem egy és ugyanaz.

Az MKB Banknál az automatikus előtörlesztés a kamatperiódus végén, minimum 100 000 forint, de maximum a fennálló tartozás 30 százalékának megfelelő előtörlesztést jelent.

A lakáshitelek másik kategóriája, a piaci kamatozású lakáshitelek esetében többféle konstrukciót különböztetnek meg a bankok, lehet igényelni a vásárláson túl építésre, felújításra is, ennek ellenére az előtörlesztésre vonatkozóan ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindegyik esetben.

A Budapest Banknál feltételként merül fel, hogy legalább 500 000 forintnak megfelelő devizaösszeget kell előtörleszteni, s évente ezt maximum két alkalommal tehetjük meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az MKB Banknál előtörlesztési díj áthidaló jellegű MKB Lakáshitel esetén nem kerül felszámításra, a Fundamenta Lakás-takarékpénztári megtakarításból történő előtörlesztés pedig megtakarításonként egy alkalommal díjmentes. Nem árt azonban, ha odafigyelünk az előtörlesztés összegére is, ugyanis, ha az eléri az 50 000 forintot, akkor zárlati díjat (50 000 Ft) kell fizetnünk, ha az előtörlesztés a szerződés megszűnését eredményezi.

Személyi kölcsön

A személyi kölcsönök világában is legalább kétféle konstrukciót különböztethetünk meg. A jelzálog-fedezetű, szabad felhasználású kölcsönök előtörlesztési díja a piaci kamatozású lakáshitelek esetében részletezettekkel egyezik meg.

Fedezet nélküli személyi hitel esetében már merőben más a helyzet.

Akkor mire is figyeljünk?

A leggyakrabban tehát szerződésmódosítási díjat számítanak fel az előtörlesztésért, de esetenként ezt eltérő elnevezéssel is illethetik, illetve egyéb díjak is kapcsolódhatnak megfizetéséhez, így minden esetben kellő körültekintéssel járjunk el.

Mielőtt tehát bármelyik hitelünk előtörlesztése mellett döntenénk, számoljuk végig, hogy az előtörlesztési díjjal (és esetenként zárlati díjjal is megfejelt) költségek megfizetése után is jobban járunk-e, mintha a fennmaradó időszakra fizetjük a kamatot és a törlesztő részleteket. Ügyeljünk arra is, hogy mekkora összeget fizessünk be, s járjunk utána, hogy eltérő feltételek vonatkoznak-e arra az esetre, ha a szerződés megszűnését eredményezi a szerződés módosítása.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 08:35
Négy epizód készül az olimpiai, Európa-bajnoki és világbajnoki címet is megszerző profi magyar boksz...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm