A Pénzcentrumnak adott interjújában Ambrus Attila eleveníti fel néhány emlékét, miközben jelen vállalkozásáról, életéről is mesél.
Összesen 360 ezer euróval távoztak a 2005-ben regisztrált 29 magyarországi bankrablás elkövetői, így átlagosan 21,2 ezer euróval, mintegy 5 millió forinttal rövidítették meg a kiszemelt bankfiókot - írja a Világgazdaság.
Az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottságának kihelyezett ülésére összeállított háttéranyag 18 országot vizsgál, melyek közül mindössze 4-ben alacsonyabb az átlagosan rabolt összeg a hazainál. A lista végén az észtek állnak 600 ezres összeggel, míg a rekorder svédek 20 milliós átlagos zsákmánnyal "büszkélkedhetnek".
Magyarországon minden 104-edik értékesítési egységnél kell számítani bankrablásra, míg Csehországban minden 19-edik, Olaszországban pedig minden 14-edik bankfiók van veszélyben.
A magyarországi bankrablók előnyben részesítik a kisebb fiókokat: az esetek 93%-ában 7 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató fiókok kerültek a célkeresztbe. Hazánkban az elkövetők egyikének sem kellett 3 percnél többet tartózkodnia a bankfiókban.
A sikertelen rablási kísérletek aránya hazánkban viszonylag magas, a fiókok elleni támadások bő kétötöde nem jár eredménnyel. A magyarországi bankrablások 86%-ához alkalmaznak lőfegyvert, mely nemzetközi összehasonlításban meglehetősen magas.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







