17 °C Budapest

Néhány tanács, hogy megszabadulj az eladósodottság rémétől!

Pénzcentrum
2007. március 12. 13:00

Már egy korábbi cikkünkben is adtunk néhány tanácsot azzal kapcsolatban, hogy milyen módon kerülhetjük el, hogy túl sok hitelt vegyünk fel. Ezeket a tanácsokat egészítjük ki néhány új segítséggel, tippel.

Annyit fogyasszunk, amennyire tényleg szükségünk van. Ha nehézségekbe ütközik felbecsülni szükségleteinket, akkor ajánlatos saját házi költségvetést készíteni, és a későbbiekben be is tartani azt. Pótlólagos bevételi forráshoz juthatunk, ha kiadjuk a lakás egyik szobáját (ha megtehetjük), vagy valamelyik rokonunkkal, ismerősünkkel összeköltözünk.

Egy, a Bankrate.com által készített felmérés alapján az emberek 55 százaléka havonta kiegyenlíti hitelkártyája egyenlegét. Ez nagyon örvendetes, így tehát aki csak teheti, ne kerüljön késedelembe a rendszeresen esedékes kötelezettségekkel kapcsolatban.

Csak akkor folyamodjunk hitel felvételéhez, ha az szerepel terveinkben, a költségvetésünkben. A családtagjainkat is vonjuk be a költségvetés felépítésébe, és a betartásába is. Ha csak mi tudunk róla, úgy biztos a sikertelenség, a család többi tagjának is fel kell hívni a bevételek kiadások koordinálására a figyelmét.

És végül, de nem utolsó sorban építsünk ki egy jutalmazási rendszert. Nehéz elhinni, de a jutalom képe sok esetben rendkívüli előfeszítésekre sarkallhat. Tehát, ha sikerül adósságon kívül maradni, lepjük meg a családot valamivel, így például vigyük el párunkat a kedvenc éttermébe.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem