A két nap alatt nemcsak koncertcunamira, hanem hosszú, elszállós jam sessionökre is készülhetünk a pusztazámori Öreg Tölgy Kastély parkjában.
Ehhez a fesztiválhoz túracipő is kell: a zempléni erdő mélyére költözik a Váralja Akusztik
Idén augusztus 8-án és 9-én ismét megrendezik a Váralja Akusztik fesztivált Boldogkőváralján, a Téka tábor erdei környezetében – olvasható a rendezvény hivatalos honlapján. A független, helyi közösségi és művészi értékekre építő fesztivál célja, hogy a fellépők és a közönség egyaránt különleges, „pillanatnyi” élményekben részesüljenek, amelyek csak ezen a helyszínen és ezen a két napon történhetnek meg.
A Váralja Akusztik fesztivált Boldogkőváralján helyi kötődésű fiatalok szervezik, akik arra törekednek, hogy a fesztivál ne csak színpadi produkciók sorozata legyen, hanem egy közösségi élmény, amely a természethez és a hely szelleméhez igazodik. A Téka Tábor hangulatos, természetközeli helyszínén a zenés programok mellett interaktív tábori foglalkozások, ismeretterjesztő előadások és szórakoztató játékok is várják a résztvevőket.
A zenei kínálat idén is sokszínű: többek között fellép a népszerű Csakneked Kétsrác, a balkáni hangzásokat képviselő Balkan Pop-up, a Várkonyi Csibészek, valamint a Mad About Marilyn, a Csodaszoba és a Grabovski is.
@hallgatomagazin ♬ eredeti hang - hallgatomagazin
Itt zenél majd: Cserihanna, Ohnody, Platon Karataev, Odett, Co Lee, Dánielfy, Lenkee, Labek & Chrobak, Bohemian Betyars, Somody, Maluridé is... A fellépők repertoárja alkalmazkodik a helyszín intim hangulatához, így a koncertek minden alkalommal egyediek és megismételhetetlenek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fesztivál programját gazdagítja egész napos kvízjáték, pálinkakóstoló, kocsmasportok, népi játszótér, valamint kerekasztal-beszélgetések, melyek során a résztvevők eszmét cserélhetnek különféle témákban. A szervezők célja, hogy a fesztivál ne csak zenei esemény legyen, hanem élményszerű közösségi tér, ahol a művészet és a természet együtt teremtenek felejthetetlen hangulatot.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








