7 °C Budapest

Vállalkozók, figyelem! Február 25-ig erről nyilatkozni kell: sok pénzről van szó

2021. február 8. 06:42 4 perc

Az Európai Bizottság jóváhagyta a napokban azt a magyar állami támogatási programot, amely a kis- és középvállalkozásoknak hivatott segítséget nyújtani és likviditást biztosítani a koronavírus-válság hatásainak enyhítése érdekében. A legújabb intézkedés az általuk fizetendő helyi iparűzési adó csökkentését célozza meg. Az Európai Bizottság az intézkedést a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes keretszabálya alapján hagyta jóvá. A program keretében az állami támogatás azáltal valósul meg, hogy a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalékra mérséklődik, az iparűzésiadó-előleg pedig 50 százalékkal csökken. A HelloVidék most az Európai Bizottságtól kapott legfrissebb információk alapján szedte össze a legfontosabb tudnivalókat.

Az Európai Bizottság jóváhagyta a kis- és középvállalkozások által fizetendő helyi iparűzési adó csökkentését célzó magyar programot. A szervezet megállapította, hogy a tervezett magyar program összhangban van az ideiglenes keretszabályban meghatározott feltételekkel. Ennek értelmében a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalékra mérséklődik, az iparűzésiadó-előleg pedig 50 százalékkal csökken.

A feltételek része, hogy a támogatás összege vállalkozásonként nem haladhatja meg a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások esetében a 200 ezer eurót (71 millió forintot), a halászati és akvakultúra-ágazatban tevékeny vállalkozások esetében a 240 ezer eurót (85,5 millió forintot), az összes többi ágazatban működő vállalkozások esetében pedig az 1 600 ezer eurót (570 millió forintot).

Mindez összhangban van az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes keretszabályokkal, amelyek többek között a kis- és középvállalkozásoknak hivatottak segítséget nyújtani és likviditást biztosítani az új koronavírus-járvány nyomában járó gazdasági válság hatásainak enyhítése érdekében.

A járvány jelentős megrázkódtatást okoz a világgazdaság és az uniós gazdaságok számára is, és a kedvezőtlen gazdasági hatások mérséklése érdekében kritikus fontosságú, hogy a tagállamok és az uniós intézmények összehangolt gazdasági válaszintézkedéseket tegyenek. Ez a sokk különböző csatornákon keresztül fejti ki hatását a gazdaságra. Idetartozik az ellátási láncok megszakadása miatt bekövetkezett kínálati sokk, az alacsonyabb fogyasztói kereslet okozta keresleti sokk, a bizonytalanság befektetési tervekre gyakorolt negatív hatása és a likviditási nehézségek vállalkozásokra gyakorolt hatása. A Covid19-járvány által előidézett kivételes körülmények között minden vállalkozás súlyos likviditási nehézségekkel szembesülhet. Fizetőképes vagy kevésbé fizetőképes vállalkozások hirtelen likviditási nehézségekkel vagy akár likviditáshiánnyal szembesülhetnek. A kis és középvállalkozások különösen veszélyeztetettek. Ez tehát rövid és középtávon súlyosan érintheti számos egészséges vállalkozás és munkavállalóik gazdasági helyzetét, hosszabb távon pedig a túlélésüket veszélyeztető hatásokkal is jár

– mutat rá a HelloVidék birtokába került, ideiglenes keretszabályzat.

A szakértők hangsúlyozzák azt is, hogy az új koronavírus-járvány az Európai Unió teljes gazdaságát érintő, a vállalkozásokat, a munkahelyeket és a háztartásokat sújtó jelentős visszaesés kockázatát hordozza magában. A törekvések szerint célirányos állami segítségnyújtásra van szükség annak biztosítása érdekében, hogy elegendő likviditás álljon rendelkezésre a piacokon, és hogy ellensúlyozni lehessen az egészséges vállalkozásokat érő károkat, illetve fenn lehessen tartani a gazdasági tevékenység folytonosságát a Covid19-járvány kitörése alatt és után.

A keretszabályzat lehetőséget nyújt ideiglenes állami támogatási intézkedésekre, ám ezeknek több feltétele van. Nézzük az opcionális támogatásokat:

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • Korlátozott összegű támogatás;
  • Hitelgaranciák formájában nyújtott támogatás;
  • Kedvezményes hitelkamatlábak formájában nyújtott támogatások;
  • A hitelintézeteken vagy más pénzügyi intézményeken keresztül garancia vagy hitel formájában nyújtott támogatás;
  • Rövid lejáratú exporthitel-biztosítás;
  • A Covid19 szempontjából releváns kutatáshoz és fejlesztéshez nyújtott támogatás;
  • Tesztelési és felskálázási (upscaling) infrastruktúrákhoz nyújtott beruházási támogatás;
  • A Covid19 szempontjából releváns termékek előállítására irányuló beruházási támogatás;
  • Adó és/vagy társadalombiztosítási járulékok elhalasztása formájában nyújtott támogatás;
  • Munkavállalók utáni bértámogatás formájában nyújtott támogatás a Covid19- járvány alatti elbocsátások elkerülése érdekében;
  • Feltőkésítési támogatás.

Ahogy arra már rámutattunk, az Európai Bizottság a kis- és középvállalkozások által fizetendő helyi iparűzési adó csökkentését célzó magyar programot hagyta jóvá. Az adók és/vagy a társadalombiztosítási járulékok megfizetésének elhalasztása a szervezet szerint ugyanis igen hasznos eszköz lehet a vállalkozások – és köztük az önfoglalkoztató személyek – likviditási korlátainak csökkentésére és a munkahelyek megőrzésére.

Az 1 százalékos adómérték azokra a kis- és középvállalkozásokra vonatkozik, amelyeknek a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapítottak szerint az adót több, mint 1 százalék adómértékkel számolva kellene fizetni. Az adómérték-csökkentés értelmében pedig az érintett vállalkozásoknak a 2021. évben, az adott előlegfizetési időpontban esedékes adóelőleg 50 százalékát kell megfizetniük az egyes esedékességi időpontokban; ami a 2021. március 15-én esedékes előlegre is vonatkozik.

A jogosultságnak azonban feltételei vannak, amiről 2021. február 25-ig nyilatkozni kell a székhely, telephely szerinti önkormányzati adóhatóságnál arról, hogy:

  • a vállalkozás mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül;
  • a külön kormányrendelet szerinti támogatástartalmának megfelelő összeget jogosult igénybe venni átmeneti támogatásként;
  • 2019. december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Kormányrendelet 6. § (4a)–(4b) bekezdése szerinti nehéz helyzetű vállalkozásnak;
  • a nyilatkozatot az állami adó- és vámhatóságon keresztül, elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtja be.

Az Európai Bizottság február elsejei tájékoztatása szerint a magyar program 2021. december 31-én lezárul, így ennek megfelelően a szervezet az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok szerint hagyta jóvá az intézkedést.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 18:33