8 °C Budapest
Duna a dél-magyarországi Mohácsnál

Áll a bál az új Duna-híd körül: ettől van most kiakadva mindenki, nem lesz ennek jó vége

2025. október 7. 09:52

Közel 300 milliárd forintból épül meg a mohácsi Duna-híd, aminek a beruházás megvalósíthatósági tanulmánya szerint napi 600 autó lesz az egységjármű forgalma - számol be a G7. Az elemzés szerint a jelenlegi kompátkelő adatai és a demográfiai trendek sem indokolják a híd megépítését.

A kormány 2024 nyarán fogadott el határozatot arról, hogy nettó 306 milliárd forintért megépítik a Duna-hidat Mohácsnál 2025 és 2031 között, júniusban 295 milliárd forintos szerződést nyert a Duna Aszfalt, a híd pedig már épül.

Ahogy azonban arra a G7 rámutat, hogy a beruházás nem indokolt. A 2015-ben készült megvalósíthatósági tanulmány szerint ugyanis a mohácsi Duna-híd várható forgalma 2025-re napi mindössze 604-616 egységjármű lenne, ami egy bekötőút forgalmának felel meg. Ez az előrejelzés valószínűleg reális, hiszen a tervezők a közúti forgalom növekedését is figyelembe vették számításaikban.

Összehasonlításképpen, az autóforgalom elől lezárt Széchenyi Lánchídon napi 5 ezer egységjármű halad keresztül, ideértve a buszokat és taxikat (amelyek a motorok és kerékpárok mellett hajthatnak fel). 

A tervezett forgalom alapján érthetetlen a híd kétszer kétsávos kialakítása, különösen annak fényében, hogy az eredeti megvalósíthatósági tanulmány csak kétszer egysávos hidat tartott indokoltnak. A jelenlegi kompátkelő adatai sem indokolnak nagyobb kapacitást - írják. A Mohácsi Újság beszámolója szerint "A révhajózási ágazat az állami támogatás dacára is veszteséges, többek között azért, mert folyamatosan csökken a révátkelés forgalma." Az éves személyjegy-értékesítés 2013 óta 172 ezerről alig több mint 100 ezerre csökkent. A komphoz vezető bekötőút forgalma mindössze 326 egységjármű volt 2024-ben.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
TolllerBela
6 hónapja
Mikorra készül el ? Idejében ? Akkor lesz nagy átadás, lobogódísz, nemzeti táncok, beszédek, semjén duma a körösztről, orbán döcögés a paraszti létről....a pénz meg mészárosnál lesz a végén ! De, ha 305 milliárdra van belőve, akkor el fogja érni a 400-at, ide a bökőt !
0
0
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?