24 °C Budapest
Az OTP Bank Magyarország legnagyobb kereskedelmi bankja, amely Közép- és Kelet-Európában tevékenykedik. A bank 9 országban közel 1500 fiókján keresztül nyújt univerzális pénzügyi szolgáltatásokat több mint 13 millió ügyfél számára.

Ennyi osztalékot fizet 2025-ben az OTP, MOL, Richter, Magyar Telekom: itt vannak a hivatalos dátumok

2025. május 22. 16:40

Az idei tavasz is elhozta a magyar tőzsdei nagyágyúk osztalékbejelentéseit. Az OTP Bank, a Mol, a Richter Gedeon és a Magyar Telekom egyaránt emelte, vagy legalábbis magas szinten tartotta a részvényeseknek fizetett juttatásokat, tükrözve a tavalyi év eredményeit és a vezetői osztalékpolitikák stabilitását. A bejelentések alapján a befektetők idén is szép hozamokra számíthatnak – van, ahol ez megközelíti, sőt meghaladja a 9 százalékot is.

A hazai blue chipek sorra jelentették be a 2024-es üzleti év után fizetendő osztalékaik mértékét és a hozzájuk kapcsolódó határidőket. Különösen fontos dátum a mai nap, május 22.: ez a tőzsdei fordulónap, azaz az utolsó olyan kereskedési nap, amikor az OTP Bank részvényeit megvásárolva a befektető még jogosult lesz az idei osztalékra.

Az OTP Bank a 2024. üzleti év után részvényenként bruttó 995,70 forint osztalékot fizet, ami a legutóbbi záróárfolyam alapján 3,56 százalékos hozamot jelent. A bank a saját részvényeire eső összeget is szétosztja a részvényesek között, így növelve az egy részvényre jutó osztalékot. A tőzsdei fordulónap, amikor még osztalékjogosultan lehet OTP-részvényt venni, május 22., míg az osztalékfizetés kezdete június 2. lesz.

A Mol ennél jóval nagyobb hozammal kecsegtet: az olajipari óriás összesen 275 forint osztalékot javasol részvényenként – ebből 165 forint az alap, 110 forint pedig a rendkívüli rész. Ez az aktuális árfolyamhoz viszonyítva 9,2 százalékos osztalékhozamot jelent. Az osztalék mértéke a tavalyi évhez képest is emelkedik, bár nem éri el a korábbi évek rekordösszegeit. A Mol összesen több mint 220 milliárd forintot fordít osztalékfizetésre. A Mol június 13-án kezdi a tavalyi eredmény utáni osztalék kifizetését. A 2024. évi osztalékra jogosító Mol-részvényeket utoljára június 3-án lehet vásárolni a Budapesti, valamint a Varsói Értéktőzsdén. 

A Richter Gedeon részvényesei sem maradnak elismerés nélkül: az igazgatóság javaslata alapján 509 forint osztalékot fizet részvényenként, ami 5 százalékos hozamot eredményez a jelenlegi árfolyamon. Tavaly 423 forintot kaptak a befektetők, tehát itt is érezhető a növekedés. Az osztalékfizetés pontos dátumát még nem jelentették be, de a javaslat már nyilvános.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Magyar Telekom a tavalyinál szintén magasabb osztalékot fizet: 100,11 forint jut egy részvény után, ami 6,6 százalékos hozamot jelent a mostani piaci árfolyammal számolva. Az osztalékfizetés kezdőnapja május 20., az utolsó osztalékjogosult kereskedési nap pedig május 7. volt. A társaság több mint 90,8 milliárd forintot oszt vissza részvényeseinek.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. május 20. 11:25
Sokakban felmerül a kérdés: vajon nem lenne egyszerűbb és kifizetődőbb a biztosítási díjat inkább fé...
Holdblog  |  2026. május 20. 10:26
A piac történelmi fordulatot áraz Magyarországon, a forint új korszakba léphet, a magyar gazdaság mo...
iO Charts  |  2026. május 20. 10:01
Piaci áttekintés Melyik a legjobban agyonvert ukrán részvény? Ki merne most belenyúlni egy ilyen méh...
MEDIA1  |  2026. május 20. 09:33
Várhatóan nem marad üresen a Győr+ Rádió által használt frekvencia: hamarosan az egyik legnépszerűbb...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem