26 °C Budapest
Worker checking the oil pipeline equipment

Meglépték: az USA és a britek sem vesznek több gázt és olajat az oroszoktól

2022. március 8. 18:43

További szankciókat jelentett be Joe Biden amerikai elnök, kedd délután. A várakozásoknak megfelelően a szankciók az orosz energiaszektorra, az olaj és a földgáz importjára vonatkoznak.

Kedd délután újabb szankciókat jelentett be Joe Biden amerikai elnök, melyek a várakozásoknak megfelelően az orosz energiaszektorra, az olaj és a földgáz importjára vonatkoznak. Az elnök tájékoztatása szerint a döntés értelmében az Egyesült Államok nem importál többet olajat, földgázt és egyéb más energiahordozókat Oroszországból.

Biden elmondta, hogy továbbra is teljes az egység, a a szövetségeseikkel együttműködésben hozták meg ezt a döntést, de tisztában van azzal, hogy sok európai ország nem engedheti meg magának azt, hogy hozzájuk hasonlóan teljesen megszabaduljon az orosz olajtól. Éppen ezért a tervek között van az is, hogy hosszú távú stratégiát dolgozzanak ki arra, hogy hogyan lehetne segíteni ezeknek az országoknak az energiaigényük kielégítésében. Az elnök azt is hozzátette, hogy a szankciók nem csak az oroszokra vannak hatással, és arra figyelmeztetett, hogy tovább nőhet az üzemanyag ára az országban.

Az amerikai döntéssel nagyjából egy időben Nagy-Britannia is bejelentette, hogy 2022 végére teljesen megszabadul az oroszoktól importált olajtól. Ezt Kwasi Kwarteng brit üzleti, energiaügyi és iparstratégiai államtitkár jelentette be kedd délután Twitteren, ahol azt írta, a kilenc hónapos türelmi idő bőven elegendő kell, hogy legyen a brit cégeknek arra, hogy helyettesítsék a brit olajkereslet 8 százalékát kitevő orosz olajat. Hozzátette, hogy a cél az, hogy az ügyfeleik ne érezzenek semmit az egészből, ennek érdekében pedig a kormány külön munkacsoportot hoz létre, hogy könnyebbé tegyék az átállást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

2030-ra teljesen függetlenedne az EU is az Oroszországból érkező energiaforrásoktól, amiről korábban mi is írtunk. Az Európai Bizottság emellett azt indítványozza, hogy az orosz gáz iránti európai keresletet még idén vágják vissza kétharmadával. Indítványozzák azt is, hogy az EU még 2030 előtt teljesen függetlenedjen az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól, tehát a földgáztól és az olajtól, az orosz gáz iránti európai keresletet még idén kétharmadával visszavágnák.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. július 23. 12:51
A személyi kölcsön az egyik legrugalmasabb hitelkonstrukció, részben ezért is robog a személyi kölcs...
MEDIA1  |  2026. július 23. 11:33
A Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) nagyon meglepte, hogy a több mint 2.500 tagot számlá...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?