6 °C Budapest
Close up of hands typing on laptop. Night work concept.

Nagyot ütött a válság Magyarországon: durván beindultak a végrehajtások

2021. július 14. 12:32

Még több az új cég, mint a megszűnő, de a cégalapítások csökkenésével és a cégtörlések növekedésével hosszú idő után lassulni látszik a hazai összesített cégszám emelkedése.

2021 júniusában 1538 cégtörlést tett közzé a cégbíróság, ami 12 százalékos emelkedés a májusi értékhez képest, és utoljára 2020 vége fele járt ilyen magasan a cégtörlés számláló. „Úgy tűnik, közel fél éves cégtörlési hullámvölgy vége fele közeledünk, de a cégtörlések emelkedésének ellenére hosszabb távú kitekintésben még mindig nagyon alacsonyak a hazai cégtörlési számok” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője. A magas cégtörlési értékektől és úgy általában a megszűnések számának növekedésétől egyelőre nem kell tartani. A júniusi cégtörlési érték az idei évre nézve magasnak számít, de a COVID előtti időszakban regisztrált havi cégtörléseknek még mindig csak a felét jelenti a júniusi érték. Ráadásul a havi cégalapítási érték még mindig messze meghaladja a megszűnő cégek számát, azaz az országban működő cégek száma továbbra is növekszik.

A cégalapítások száma továbbra is magasan van, júniusban 2631 cégalapítás került közzétételre. A júniusi cégbejegyzési érték ugyan valamelyest elmarad a 2021 első hónapjaiban regisztrált magas cégbejegyzési értékektől, de még így is magasabb, mint az előző évek havi cégalapítási átlaga.

Összességében tehát a cégtörlések száma enyhe növekedésben van, míg a cégalapítások száma enyhe csökkenésben, de még így is stabilan növekszik a hazai cégek száma. Ez ugyanakkor nem jelenti feltétlen azt, hogy a gazdaság is ilyen ütemben fejlődik, a cégszám növekedését jelentős részben a kényszertörlések szüneteltetése okozza. Ilyen arányú növekedés vélhetően csak addig fog kitartani, amíg a kényszertörlés intézménye felfüggesztés alatt van, a kényszertörlések majdani újraindulásával egyszeri nagyobb cégtörlési hullám várható. Jelenleg mintegy 526 ezer társas vállalkozás működik Magyarországon, de ha a trend kitart még néhány hónapig, akkor újra 530 ezer fölé kerülhet a hazai cégszám, amely utoljára a 2017-es évre volt jellemző.

A cégtörlések számának emelkedését júniusban elsősorban a végelszámolási eljárások számának növekedése okozta. Egy hónap alatt 965 társas vállalkozás szűnt meg végelszámolási eljárás eredményeként. Emellett nemcsak a cégtörléssel lezárult végelszámolások, hanem az újonnan induló végelszámolási eljárások száma is magasan van. „Ez nem csak ideiglenes jelenség, gyakorlatilag a koronavírus első hullámának megjelenése óta sok a végelszámolás. A jelenlegi és a koronavírus különböző hullámai alatt végelszámolt cégek száma mintegy 20 százalékkal haladja meg a koronavírus előtti időszak végelszámolási értékeit” – mondja a cég elemzője. Ez összességében azt jelzi, hogy sokakat megviselt és megvisel most is a koronavírus által generált gazdasági hullámvölgy, és sok vállalkozó zárja be a boltot.

A megszüntetésre irányuló egyéb eljárások tekintetében ugyanakkor jó hír, hogy a felszámolások száma visszaesett júniusra. A nyár első hónapjában csupán 379 felszámolási eljárás került közzétételre, ami közel egy éves növekedő felszámolási trendnek vetett véget. Áprilisban és májusban már 600 felett volt a havi felszámolási számláló, ami sok tartozásokkal megszűnő céget jelentett. „A júniusi felszámolási érték bíztató az elmúlt egy év trendjéhez képest, de egy hónapnyi adat még jelenthet ideiglenes csökkenést is, így még nem lehet kijelenteni, hogy a felszámolási arány javuló lenne az országban” – mondja Pertics Richárd.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) júniusi értéke átlagosan 9-10 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Zala, Vas és Tolna megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye produkálta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem