A részvénypiac forgalma 35,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Kovács Patrícia augusztus végén jelentette be, hogy 7 éves házasságának vége. Ebből adódóan rengeteg mindent egyedül kell a továbbiakban megoldania. Ezek közül pedig legfontosabbnak éppen gazdasági intelligenciájának fejlesztését tartja, hiszen saját bevallása szerint egyáltalán nem képes bánni a pénzzel, ami általában teljesen kicsúszik a kezei közül. Ráadásul "borzasztó büntetéseket" fizet azért is, mert elfelejti befizetni csekkjeit.
Kovács Patrícia és exférje Gusztos Péter augusztus végén jelentették be, hogy 7 éves házasság után szétválnak útjaik. A színésznő azonban továbbra is jó kapcsolatot ápol a korábbi országgyűlési képviselővel és közös gyermeküket is együtt nevelik.
Az egyedülálló élet bizonyos kihívásai ugyanakkor megviselik a színésznőt.
- mondta el a válást követő viszontagságos időszakról Kovács Patrícia, a Viasat 3 Lakástalkshow című műsorában.
A közüzem réme
A közüzemi tartozás a hírességek körében egyáltalán nem ismeretlen. A Karthago frontembere Takáts Tamás például nemrég mesélt arról, hogy volt olyan időszak az életében, amikor óriási tartozásokat halmozott fel. Idén tavasszal pedig, a március végén Nemzet Színészének megválasztott Csomós Mari mondta azt, hogy a díj mellé járó juttatás abban is segít majd neki, hogy be tudja fizetni a számláit.
A befizetések elmaradása sajnos nem meglepő tendencia Magyarországon. Bár pontosan senki sem tudja, hogy mekkora a magyar háztartások által felhalmozott tartozások mértéke, becslések azért vannak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mondta el nemrégiben Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke. A szakember szerint az adósságok behajtása ráadásul egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Például problémásak a munkanélküliek és a devizahitelesek tartozásai, ők a teljes kintlévőség 60 százalékát tudhatják magukénak. Kaplonyi felhívta a figyelmet arra is, hogy
Ha nem akarsz pórul járni, ezekre mindenképpen figyelj:
- A mérőórák állapotát, működését, mérőállását időközönként ellenőrizni kell! Ha az óra sérült vagy úgy látják, hogy az hibásan mér, haladéktalanul jelentsék be ezt a közüzemi szolgáltatónál! Ne feledjék azt sem, hogy ha a fogyasztásmérő nem mér, hibásan mér vagy a hitelesítési ideje lejárt, az azon mért adatok nem képezhetik számlázás alapját! A fogyasztók joga egyúttal az is, hogy kérjék a mérőóra hitelességi vizsgálatát!
- A fogyasztó köteles a mérő állapotát megóvni, de nem mindenáron! Nem lehet kötbért kiszabni e kötelezettség megsértésére hivatkozva akkor, ha a mérő például társasházi folyosón, közös pincében vagy más egyéb, nem a fogyasztó kizárólagos őrizetében lévő helyiségben volt.
- Ha mérőóra cserére vagy ellenőrzésre kerül sor, ne hagyják azt őrizetlenül és ügyeljenek arra, hogy a művelet a jelenlétükben történjen! Bármilyen kifogásuk, észrevételük van, tüntessék azt fel a cseréről vagy ellenőrzésről készült jegyzőkönyvben és csak abban az esetben írják azt alá, ha annak tartalma megfelel a valóságnak.
- Nem szabad elfelejteni, hogy a fizetési késedelem adott esetben a közüzemi szolgáltatás korlátozásával, sőt akár megszüntetésével is járhat! Ha fizetési nehézségük támadt, keressék meg az érintett közüzemi szolgáltatót az olyan, rendelkezésre álló lehetőségek feltérképezése érdekében, mint a fizetési haladék adása és a részletfizetés! Fontos tudni, hogy az egyeztetést nem a szolgáltatónak, hanem a fogyasztónak kell kezdeményeznie!
- A közüzemi szolgáltatók által önként biztosított részletfizetés, és fizetési haladék lehetősége mellett bizonyos esetekben egyenesen kötelező a szociálisan rászoruló vagy fogyatékkal élő fogyasztók (védendő fogyasztók) számára részletfizetést, fizetési haladékot adni! Kérjenek felvilágosítást ezért lehetőségeikről a fogyasztók a szolgáltatóknál!
- Ne feledjék a fogyasztók, hogy jogukban áll vitatni a számlát és azzal szemben kifogást emelni, amelynek bizonyos esetekben akár halasztó hatálya is lehet a fizetésre! Földgáz szolgáltatásnál a kifogás bejelentésének a számla kifizetésére akkor van halasztó hatálya, ha a számlán elszámolt földgázmennyiség az előző év azonos időszakára vetített mennyiség 150 százalékát meghaladja. Villamos energia szolgáltatás esetében akkor érvényesül a kifogásnál a halasztó hatály, ha a számlán feltüntetett mennyiség az előző év azonos időszakában elszámolt mennyiség 150 százalékát meghaladja. Végül víziközmű-szolgáltatásnál a számlakifogás akkor halasztó hatályú, ha azt a fogyasztó még a fizetési határidő lejártát megelőzően közölte és a számlán feltüntetett mennyiség alapján számított havi fogyasztás az előző 12 hónap havi átlagfogyasztásának 150 százalékát meghaladja.
- Fontos figyelembe venni, hogy ha tartozásukat a közüzemi szolgáltató már eladta egy harmadik fél vállalkozásnak, például egy követeléskezelőnek, úgy a továbbiakban már ez utóbbi céggel állnak kapcsolatban és vele kell egyeztetniük a fizetés menetéről, egyéb részleteiről! Ha vitatják a tartozás mértékét, ezzel kapcsolatos panaszukat is a követeléskezelőnél kell jelezniük!
(Borítókép: MTI Fotó; készítette: Büki László)
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







