A Mensa HungarIQa Egyesület immáron 18. alkalommal rendezte meg a társasjátékok bajnokságát.
Ozzy Osbourne, a legendás metálzenész, aki kedden 76 éves korában hunyt el, korábban részletesen beszélt arról, hogyan képzelte el saját temetését - számolt be róla a Daily Mail.
A Black Sabbath egykori frontembere, aki nemrég lépett utoljára színpadra eredeti zenekarával, már évekkel ezelőtt kifejtette, hogy nem szeretne szomorú búcsúztatást, inkább egy hálaadó eseményt képzelt el.
"Nem akarom, hogy a temetésem szomorú legyen, azt szeretném, ha ez egy alkalom lenne arra, hogy köszönetet mondjanak" - nyilatkozta Osbourne 2011-ben a The Times-nak. Hangsúlyozta, hogy ünneplésre vágyik, nem pedig gyászos összejövetelre.
A zenei világ ikonja humorát megőrizve azt is elmondta, hogy nem érdekli, milyen zenét játszanak a temetésén, akár "Justin Bieber, Susan Boyle és a We Are the Diddymen egyvelege" is megfelelne, ha az szeretteit boldoggá teszi. Sőt, azt is fontolgatta, hogy valamilyen tréfával lepné meg a gyászolókat, például egy videóval, amelyben második véleményt kér egy orvostól a haláláról.
Egy későbbi, 2016-os NME-interjúban azonban már konkrétabb elképzelései voltak: a Beatles "A Day In The Life" című számát választotta temetési dalának. "Határozottan nem akarom a saját legnagyobb slágereimet - soha nem hallgatom azt az albumot, kínosan érzem magam tőle. És határozottan nem akarok vidám dalt - hiszen halott vagyok" - mondta akkor.
Osbourne kedden reggel hunyt el családja körében. Felesége, Sharon és hat gyermeke - Aimee, Kelly, Jack, Jessica, Louis és fogadott fia, Elliot - gyászolja. A zenész az elmúlt öt évben hét műtéten esett át, és 2003 óta Parkinson-kórral küzdött.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Utolsó koncertjét kevesebb mint három héttel halála előtt adta szülővárosában, Birminghamben, ahol a Black Sabbath eredeti tagjaival - Tony Iommival, Geezer Butlerrel és Bill Warddal - lépett fel a Villa Park Stadionban. A "Back to the Beginning" című búcsúkoncerten 42 ezren vettek részt.
Utolsó szavai a színpadon ezek voltak: "Ez az utolsó dal. A támogatásotok lehetővé tette számunkra, hogy csodálatos életet éljünk, köszönjük szívünk mélyéből." Ezt követően a kivetítőn megjelent üzenet: "Köszönünk mindent, ti kibaszottul csodálatosak vagytok. Birmingham örökre", majd tűzijáték világította meg az eget.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







