Müller Cecília hivatala közölte azt is, mennyi örökítőanyag van a szennyvízben országszerte, és hogy kell-e a járványügyi adatok emelkedésére számítani.

Magyarországon ma betiltották az energiaitalok forgalmazását 18 éven aluliak számára, a fiatalok egészségének védelmére hivatkozva. Bár valóban nem ajánlott a túlzott fogyasztás nagyon fiatal korban, a szakértők szerint mértékletes használat mellett egy átlagos egészségi állapotú felnőtt számára az energiaitalok nem jelentenek különösebb egészségügyi kockázatot.
Ahogy arról a Pénzcentrumon beszámoltunk, magyar Országgyűlés április 29-én elfogadta azt a törvényt, amely megtiltja az energiaitalok értékesítését 18 éven aluliak számára. A törvény a kihirdetés után harminc nappal lép hatályba, így várhatóan júniustól lép érvénybe a tiltás. A szabályozás szerint a kormány rendeletben fogja pontosítani, milyen összetételű italokra vonatkozik majd a korlátozás.
Azt is tudjuk már, hogy a rendelet megszegése esetén súlyos következményekre számíthatnak az üzletek: első körben akár egy évig is tilthatják számukra bizonyos termékek, köztük energiaitalok forgalmazását. Ha pedig három éven belül ismételten megszegik a szabályozást, akár harminc napra is bezárhatják az üzletet. A törvény elfogadását hosszú előkészítő folyamat előzte meg. A javaslat benyújtását követően Brüsszelben notifikációs eljárásra került sor, ahol egy érintett nagy nemzetközi gyártó kifogást emelt, lassítva ezzel az elfogadást.
Mit mondanak az energiaitalosok?
A Magyar Energiaital Szövetség (MESZ) azt írta a törvényjavaslat elfogadása után, hogy a rendelkezés nem az energiaitalok betiltásáról szól: Magyarországon az energiaitalok továbbra is legálisan forgalmazhatók és fogyaszthatók. Az új szabályozás kizárólag a 18 év alattiak vásárlását korlátozza, a felnőtt fogyasztókat nem érinti – ezt fontosnak tartották kiemelni.
Azt is írták, hogy az energiaitalok azoknak az egészséges felnőtteknek készülnek, akiknek gyors energiára és éberségre van szükségük, vitaminokkal kiegészítve. Arra is kitértek, hogy valamennyi kereskedelmi forgalomban kapható energiaital biztonságos élelmiszer, amely megfelel a szigorú magyar és uniós élelmiszerbiztonsági előírásoknak, amit például a NÉBIH részletes és átfogó vizsgálatai is igazoltak.
Azt is írták ugyanakkor, hogy az energiaitalok egyik fő összetevője, a koffein fogyasztása gyermekek számára semmilyen formában nem ajánlott. Fontos hangsúlyozni, hogy a koffein hatása minden italban azonos – legyen szó kávéról, kóláról vagy energiaitalról. Újfent kiemelték, hogy a jogalkotók célja nem az energiaitalok betiltása volt, hanem a gyermekek védelme. „A MESZ üdvözli a tudatos fogyasztásra és a felelős termékhasználatra ösztönző lépéseket” - írták.
Tényleg veszélyesek az energiaitalok?
A Pénzcentrumon az elmúlt évekbe többször foglalkoztunk az energiaitalok egészségre gyakorolt hatásával. Korábban a BME tanszékvezető egyetemi tanára arról beszélt lapunknak, hogy
ha az energiaitalok hatásáról beszélünk, érdemes mindent az anyagcserénél kezdeni. Az emberek tápanyagokat vesznek fel, ezeket átalakítjuk, energiát nyerünk belőlük, a felhasznált tápanyagot lebontjuk és saját testünk építőköveként építjük be. De mi történik a speciális anyagokkal? Ebből a szempontból azt mondhatom, hogy az emberi egészségre mért hatását tekintve három kategóriába lehet sorolni az elfogyasztott anyagokat: ami segíti a szervezetünk, ami közömbös a szervezetünknek, illetve ami káros. Úgy gondolom az energiaitalok a középsőbe, azaz a közömbös kategóriába tartoznak.
Ez nem is meglepő, a legtöbb energiaital ugyanis vízből, cukorból/édesítőszerből, vitaminokból és élénkítőszerekből áll. Problémás pedig kizárólag az utolsó lehet igazán. Persze cukorból és édesítőszerből sem jó sokat fogyasztani, viszont az élénkítőszereknek van izomműködést serkentő hatásuk, és a szívműködésre is hatással vannak. Ha túl sokat fogyasztunk belőlük, megterhelő lehet a szívünknek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
És itt jön, amit ki kell emelni, a túl sok jelen esetben egy rendkívül szubjektív szám.
Kinek, mi számít soknak? Ez nagyon változó, éppen ezért a szakember szerint mindenkinek érdemes kitapasztalnia, hogy mennyire emeli meg a vérnyomását egy kávé vagy egy energiaital, akár egy vérnyomásmérővel is érdemes lehet megnézni. Ezután ugyanis az egyén megtudja, hogy milyen hatással van az ő szervezetére egy serkentő ital. Ha valaki már nagyon kevés ilyen italtól is szédül például vagy rosszul érzi magát, annak nem érdemes kockáztatnia. Másoknak viszont, akik jobban bírják nem lesz semmi bajuk, ha több koffeint fogyasztanak például.
Az egyéni érzékenység nagyon meghatározó ebben az esetben, teljesen másképp szűrjük ugyanis az egyes anyagok bevitelét, máshogy is dolgozzuk fel őket, és máshogy is hatnak a szervezetünkre. Ezt mindenképp tartsuk szem előtt
- hívta fel a figyelmet a BME tanszékvezetője, aki azt is elmondta, hogy mindezektől függetlenül mindig érdemes megnézni, nem csak az energiaitalok dobozát, hanem minden más élelmiszer csomagolását is, hogy pontosan milyen anyagokat viszünk be a szervezetünkbe.
Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a jogalkotónak inkább az a baja, hogy az energiaitalok divatból vagy mert csak nagyon édesek, az ízük vonzó a fiataloknak, nagyon kapósak lettek az igazán fiatal korosztály számára is. Ezt pedig egyre nagyobb kockázatnak értékelték. Láthatjuk azonban, hogy önmagában nincsen semmi különösebb baj az energiaitalokkal.

Donald Trump csökkenti a vényköteles gyógyszerek árát az USA-ban: mindenhol máshol áremelésre számít
Donald Trump rendelettel csökkenti a vényköteles gyógyszerek árát az Egyesült Államokban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


