Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter megegyezett a ritka és drága gyógyszerek támogatásáról döntő Batthyány-Strattmann László Alapítvánnyal.
Jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla kedden egy orvost, aki éveken keresztül vesztegetési pénzt fogadott el – közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség
Azt írták, a jogerős ítélet szerint a vádlott egy Vas vármegyei kórházban dolgozott főorvosként. 2013 márciusától 2022 októberéig egyes betegek hozzátartozóitól a kórháznak hivatalosan fizetett ápolási díjon felül pénzt kért azért, hogy az állandó ellátásra szoruló beteg tovább maradhasson az osztályán. A vádlott a rokonoktól összesen több mint négymillió forintot kapott.
A Szombathelyi Törvényszék a vádlottat első fokon vesztegetés elfogadásának 23 rendbeli bűntette miatt 4 év börtönbüntetésre ítélte, 6 évre eltiltotta az orvosi foglalkozástól és hárommillió forint pénzbüntetéssel sújtotta, emellett a kapott jogtalan előnyre vagyonelkobzást rendelt el. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Az orvost kedden kihirdetett határozatában a másodfokú bíróság is bűnösnek találta, azonban az orvos idősebb korára figyelemmel a büntetést nem súlyosította - áll a főügyészségi közleményben.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








