18 °C Budapest
Close up of Vials and Syringes with Covid-19 vaccine are displayed on a tray during vaccination.

Érik a vakcina-botrány: lopással vádolja a Pfizert a Moderna

2022. augusztus 26. 20:30

Az amerikai cég szerint ők jóval a koronavírus-járvány előtt szabadalmaztatták a technológiát, mint a magyar tudóst, Karikó Katalint korábban alkalmazó amerikai-német vállalat.

Bepereli a Pfizer és a BioNTech cégeket a Moderna amerikai biotechnológiai vállalat, mert állítása szerint covid-19 elleni vakcinájuk hírvivő RNS-ével megsértették a jóval a világjárvány kitörése előtt kifejlesztett szabadalmukat – közölte pénteken az amerikai vállalat.

A Moderna meg van győződve arról, hogy a Pfizer és a BioNTech Comirnaty nevű covid-19 elleni vakcinája megsérti a Moderna által 2010 és 2016 között benyújtott, saját hírvivő RNS-re vonatkozó szabadalmakat– áll a cég közleményében.

A Moderna és a Pfizer/BioNTech volt az első az új típusú koronavírus elleni védőoltás előállításában, röviddel a világjárvány kezdete után, a hírvivő RNS (mRNS)technológiának köszönhetően, amely arra készteti az emberi sejteket, hogy állítsák elő a vírusban meglévő fehérjéket, így készítve fel az immunrendszert azok felismerésére és semlegesítésére, foglalta össze az RTL klub.Ezt megelőzően a védőoltások a vírusok gyengített, vagy elölt változatát alkalmazták arra, hogy felkészítsék a szervezetet a védekezésre, és a gyógyszerek kifejlesztése, valamint a biztonságosságuk igazolását szolgáló klinikai vizsgálatok több évig is eltarthattak.

A Moderna és a Pfizer/BioNTech által előállított vakcinában alkalmazott hírvivő RNS-t az elmúlt négy évtized tudományos csúcspontjaként tartották számon, ugyanis ennek az innovációnak a segítségével számos akadályt le lehetett küzdeni.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ez a forradalmi technológia létfontosságú a Moderna saját mRNS-t alkalmazó vakcinája, a Spikevax esetében. A Pfizer és a BioNTech a Moderna engedélye nélkül lemásolta ezt a technológiát a Comirnaty gyártásához

– fogalmazott a Moderna közleménye. A keresetet, amelyben meg nem nevezett összeget követelnek kártérítés fejében, az Egyesült Államokban, a massachusettsi járási bíróságon, valamint Németországban, a düsseldorfi regionális bíróságon nyújtják be. A Pfizert és a BioNTechet több más cég is perli a szabadalmaik megsértése miatt, egyebek mellett a német CureVac, amely júliusban nyújtott be keresetet a BioNTech ellen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Lenullázhatja a magyar családokat a rezsiemelés: ide menekítsd a pénzed, amíg megteheted

Sokan a téltől félnek, mondván nehéz lesz kikalkulálni a megemelkedett rezsiárakat, de a lakásárak, albérlet árak is az egekben.

Megvan a válasz a brutális piadrágulásra? Ez az ital lehet a magyarok új kedvence

Az üzletek beszámolói alapján a kereslet elmarad még a járvány előtti időszaktól, azonban a melegnek hála lényegesen több alkoholos ital fogyott, mint az előző évben.

NAPTÁR
Tovább
2022. szeptember 28. szerda
Vencel
39. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?