Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Nem hosszabbították meg a tanárok oltási határidejét - közölte az Emmi. Mint kiderült, a december 15-ig volt idejük az oktatóknak beoltatni magukat, most csak a 15 napos póthatáridő pörög.
Cáfolja az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt az értesülést, mely szerint meghosszabbították a tanárok oltakozási határidejét. Az RTL Híradó kapcsolódó anyagát a Pénzcentrum is szemlézte, ám most a tárca az ATV kérdésére közölte, nincs szó hosszabbításról.
Értesülésük téves, nem változott a határidő. A jogszabály eleve azt rögzítette, hogy akik december 15-ig nem vették fel az oltást, azoknak a munkáltató felhívását követően 15 napjuk van arra, hogy ezt pótolják
- írta az Emmi, akik szerint a beoltott pedagógusok aránya jóval 90 százalék fölött van és folyamatosan emelkedni fog a következő napokban is.
Címlapkép: Komka Péter, MTI/MTVA
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







