9 °C Budapest

Operatív törzs: ma átlépjük a kétmillió beoltottat

2021. március 30. 12:29

Ma átlépjük a 2 millió beoltottat - közölte György István. Az államtitkár ismertette: Pfizerrel fogják beoltani a pedagógusokat.

Ma átlépjük a 2 millió beoltottat - mondta György István államtitkár az operatív törzs tjékoztatóján. Ezzel az eredménnyel élen járunk Európában. A múlt héten 540 ezer oltást adtak be Magyarországon. Annyi vakcina továbbra sincs az országban, hogy minden regisztráltat egyszerre beoltsanak, ezért fontos az oltási sorrend: most a regisztrált időseket és a krónikus betegeket oltják. Emellett a március 24-ig regisztrált pedagógusok oltása is megkezdődik, ők ár ma kaphatnak behívó SMS-t.

Napról napra nő a regisztrálók száma: eddig 3,7 millióan kérték az oltást, ebből 1,5 millió 65 év feletti, ennek a korcsoportnak több mint háromnegyede, 78 százaléka be van már oltva legalább egy adaggal.

György István elmondta:  pedagógusokat, iskolai dolgozókat a ma érkezett Pfizer-szállítmányból oltják be.

Három napon 101 kórházban, 426 oltóponton várják a pedagógusokat reggel héttől este hétig. Kérte a pedagógusokat, hogy az oltópontokaon pontosan jelenjenek meg, és lehetőleg vigyék magukkal a kitölött nyomtatványt. A pedagógusok második ütemes oltása húsvét utánra várható.

Csütörtöktől szombatig a pedagógusokat oltják, emellett folytatódik a regisztrált idősek és krónikus betegek oltása. Ehhez szintén a mai Pfizer-szállítmányt használják, illetve a frissen felszabadult Szputnyik-vakcinákkal. Praxisonként átlagosan 54 főt küldhetnek oltásra a háziorvosok - ezekre húsvétkor is sor kerülhet, György István arra kért mindenkit, hogy szánják rá az időt, ha az ünnep alatt hívják be őket.

Emellett a háziorvosok 10 főt olthatnak be Astra Zenecával, és a hétfőn érkezett 68 400 darabos Moderna-szállítmányt is megkapják a háziorvosok.

Az oltóbuszokról elmondta, főleg kistelepüléseken vetik be, ahol nincsen háziorvosi praxis, naponta 4-5 busszal dolgoznak.

Egy budapesti Király utcai lakásban 35 fő ellen intézkedtek, ebből 14 fő külföldi volt. A rendezvényt egy 26 éves budapesti lakos szervezte. A rendőrség eljárást indított. Az ilyen nagy lélekszámú rendezvényen részt vevők veszélyeztetik a saját és mások életét - mondta Kiss Róbert. 665 ember nem viselt maszkot hétfőn, 475 ember szegte meg a kijárási tilalmat - tette hozzá.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Müller Cecília ismertette a napi adatokat, a kórházban fekvők száma 262 fővel nőtt 24 óra alatt, összesen 12 553-an vannak jelenleg kórházban. A tisztifőorvos elmondta, ennek oka az, hogy a brit mutáns terjed Magyarországon. Az egészséges fiatalokat is megtámadja. Ismertette, hogy a techcégek adatai alapján múlt héten sem volt az átlagosnál kevesebb mozgás az országban.

81 600 Moderna vakdcina érkezett hétfőn, 168 480 adag Pfizer-vakcina pedig kedden - ismertette Müller Cecília. Ma éjjelre várnak 250 ezer Szputnyik V első adagos vakcinát. Mindezek mellett felszabadítottak 250 ezer Szputnyik vakcinát.

Fölöslegesen senki ne mejnen vásárolni, mindenki figyeljen oda a higiéniai szabályok betartására.

- hangsúlyozta a tisztifőorvos. Zajlik a várandósok és a szoptató édesanyák oltása, nekik is regisztrálni kell, majd pedig konzultálni a háziorvossal, hogy megállapíthassák, milyen kockázatnak van kitéve a kismama.

Kérdésre elmondta, hogy több tünet együttes jelentkezésekor kellhet mentőt hívni a betegekhez. Fontos, hogy van-e alapbetegsége a fertőzöttnek. Ha valaki több napja lázas, légszomja van, vagy éppen szívverési rendellenességet érzékel, akkor mindenképpen érdemes hívni a mentőket.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?