A pára- és ködfoltok feloszlását követően jellemzően napos, száraz idő várható a hétvégén 8-12 Celsius-fok közötti csúcsértékekkel.
Hiába lett ingyenes a parkolás a vírushelyzet miatt, ez igazából nem az összes útszakaszra vonatkozik Magyarországon - írja a hvg.hu.
November 4-én éjféltől ingyenes lett a parkolás országos szinten. Van azonban néhány helyszín, amelyekre nem vonatkozik a rendelet, és továbbra is bírságolnak - írja a portál. Ezek jellemzően olyan helyek, amik magánutcaként vannak számon tartva, amelyek egy részében a megszokottól eltérő közlekedési és parkolási szabályok lehetnek érvényesek.
Ezekben, a közforgalom előtt is megnyitott utcákban sokszor az építtető cég látja el az útkezelői feladatokat is. Budapesten ilyen például az XI. kerületi Aliz utca egy részes is, ahogy bizony továbbra is pénzt szednek a parkolásért.
A mobilparkolást működtetető cég értesítése szerint nem csak Budapesten van ilyen jellegű bírságveszélyes útszakasz, hanem Debrecenben, Győrben, Balatonfüreden, Gödöllőn, Tihanyban és Zalaegerszegen is.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







