Vajon hol támogatják leginkább az abortuszhoz való hozzáférést Európában? És mit gondolnak erről a magyarok? Mutatjuk!
Magyarországon a legdrágább betegségek top tízes listájára három daganatos megbetegedés is bekerült. A leukémia, az emésztőszervrendszer rosszindulatú daganatai és a mellrák is ezek között van - írja a Világgazdaság.
Csak ezekre a betegségekre évente 175 milliárd forintot költ az egészségügyi kassza.
A top tízes lista hatodik helyén végzett a vastagbélrákosok kezelése évi 33 milliárd forinttal. Nyolcadik a nyirok- vagy vérképző szervek daganatos betegségében szenvedők kezelése, gyógyításuk évente 32 milliárd forintba kerül az egészségügyi kasszának. Az emlődaganatos betegek kezelésére évi 25 milliárd forintot költ az állam, a mellrák a kilencedik legdrágább betegség a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint.
A lap arról is beszámol, hogy míg az ezredforduló idején Budapesten és Heves megyében haltak meg a legtöbben rosszindulatú daganat miatt, ez mostanra megváltozott. Most már egészen Komárom-Esztergom megyétől Zala megye irányába, illetve Vas megyétől Baranya megyéig tart az a zóna, ahol a legtöbb rákbetegség miatti halálesetet regisztrálják. Ezekben a megyékben százezer lakosból több mint 360-an halnak meg rákban. Magyarországon évente 80 ezer új rákbeteget regisztrálnak, és 30 ezren bele is halnak a daganatos betegség valamelyikébe.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








