"A reményt adom fel utoljára" - írta délutáni posztjában Suhajda Szilárd édesapja, miután kiderült, hogy fiát nem találták meg a Mount Everesten.
Minden év május 6-án ünnepeljük a Magyar Sport Napját, annak emlékére, hogy 1875-ben ezen a napon a Magyar Athletikai Club megrendezte a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. A Magyar Sport Napja tisztelgés az elődök előtt, elismerve a magyarországi sportért tett erőfeszítéseiket és annak népszerűsítéséért vállalt áldozatos munkájukat.
Magyarországon mintegy 3 millióan, a 10-84 éves népesség harmada sportolt valamilyen formában. 2010-ben a legnépszerűbb sporttevékenységek listáján (a szabadidős tevékenységet is ide értve) a kerékpározás állt az első helyen, közel 830 ezren űzték, amit a labdarúgás, a futás, kocogás és az úszás követett. Sportra, testedzésre naponta átlagosan 7 percet fordítottunk, a férfiak ennél többet (10 percet), a nők kevesebbet (3 percet), ugyanakkor a ténylegesen sportolók között ez alkalmanként közel másfél óra volt. A legtöbb időt a 10-14 éves korosztály töltötte testmozgással, ami az életkor előrehaladtával egyre rövidül.
A magyar civil és nonprofit szektorban hagyományosan fontos szerepet töltenek be a sporttámogatással, sporttevékenységgel foglalkozó szervezetek. 2014-ben az összes nonprofit szervezet 12 százaléka ilyen jellegű tevékenységet végzett. A sporttal foglalkozó szervezetek száma 2010 óta folyamatosan növekszik, 2014-ben 7792 sportalapítvány és társas nonprofit szervezet foglalkozott sporttevékenységgel, 266-tal több a négy évvel korábbinál. Dinamikusan bővül a sportszervezetek rendelkezésére álló pénzügyi keret nagysága is, 2014-ben 94,6 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, ami 51,5 milliárd forinttal haladta meg a 2010. évit.

Riasztó helyzetbe kerültek ezek a magyar betegek: ezer termék vált hiánycikké, amire szükségük lenne
A gyógyászati segédeszköz árusító boltoknak több mint ötöde zárt be az elmúlt egy évben.

Azonnal gyanakodj, ha ilyen tüneteid vannak: semmiségnek tűnhet, de komoly betegség előjele is lehet
Minden ötödik páciens, aki szédüléses panaszokkal fül-orr-gégészeti szakrendelést keres fel, jóindulatú helyzetfüggő szédülésben, BPPV-ben szenved.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
- Vasárnap már délelőtt ittas volt a fiatal nő, halálra gázolt egy tekerő bácsit
- Ármaximum jöhet egyes alapvető élelmiszereknél
- Virth Balázs: Milák Kristóf esetében nem nagyon lehet mellébeszélni
- Éles lőszerrel lőhettek agyon egy sétáló kutyát Fóton
- Békeelképzelésekkel állt elő Oroszország londoni nagykövete
- Naptárakat elő, jön a Múzeumok éjszakája!
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


