Vagyonadó - Marad vagy eltörlik?

Pénzcentrum
2010. január 11. 10:47 2 perc

Ma megkezdik az alkotmánybírák a vagyonadó törvény alkotmányossági vizsgálatát. A bírósági döntés még az első bevallási határidő, február 25-e előtt várható. A Pénzügyminisztérium (PM) bízik a törvény alkotmányosságában.

Esélyes, hogy az alkotmánybírák átengedik a vagyonadó törvényt. A jelenleg kilenctagú - de az alaptörvényben tizenegy főben meghatározott - testület bíráinak "döntő többsége azon az állásponton van, hogy a vagyonadó nem sérti az alkotmányt" - írja a Magyar Nemzet szombati számában.

2009.12.11 04:45
Így adózol jövőre - Ingatlanok után fizetendő vagyonadó

A lap spekulációjából természetesen még semmilyen végkövetkeztetést nem lehet levonni. A bírák ugyanis várhatóan alaposan meg fogják vitatni a kérdést, ami alatt pro és kontra is meggyőzhetik egymást az igazukról. Végső döntés pedig csak februárban, a 25-i első bevallási határidő előtt várható.

Mint azt már korábban megírtuk, a törvény által előírt adóalap - az ingatlan forgalmi értékének - megállapításához segítséget nyújtó APEH vagyonadó-kalkulátor múlt péntek óta elérhető az adóhivatal honlapján. A Magyar Nemzet azt is tudni véli, hogy a Pénzügyminisztérium azért tartotta vissza a már decemberben startra kész a kalkulátort, mert maga is bizonytalan volt a törvény alkotmánybírósági fogadtatásában.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem csak ezen a téren kavarhat vihart a számológép. Ahogyan a Portfolio.hu a kalkulátor megjelenését követően megírta: az APEH honlapjáról tetszőleges érvényes adóazonosító jellel információt lehet kérni az APEH értékbecsléséről. Azóta az is kiderült, hogy az adóazonosító jelnek sem kell feltétlenül létezőnek lennie. Elég csupán annyi, hogy a bevitt azonosítószám egy lehetséges értéket vegyen fel. Az adóazonosító jel képzéséről részleteket olvashat a Péncentrum.hu ma délután megjelenő cikkében.

2010.01.09 14:50
Meglepően sokat tud az APEH! - Kipróbáltuk a vagyonadó kalkulátort

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29