8 °C Budapest

Bukják a béremelést jövőre a közszolgák

2011. július 26. 15:45 3 perc

Befagyasztaná jövőre a kormány a közszférában dolgozók illetményeit - derül ki a 2012. évi költségvetés tervezéséhez készített tájékoztatóból. Így egyelőre csak remény marad a hivatásosoknak, illetve az egészségügyi dolgozóknak ígért illetményemelés.

Változatlan mértékű illetményalappal és közalkalmazotti illetménytáblával kell számolni a jövő évi költségvetés tervezésekor az egyes tárcáknak. Intézményfejlesztés címén sem lehet növelni a személyi juttatásokra szánt előirányzatot - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NgM) által készített a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat összeállításához szükséges feltételekről és érvényesítendő követelményekre vonatkozó tájékoztatóból.

A tájékoztató szerint a 2011. évben végrehajtott létszámcsökkentés következtében elbocsátott, de még felmentési idejüket töltő személyeket a létszámban már nem kell szerepeltetni. A személyi juttatásokat úgy kell megtervezni, hogy az fedezetet nyújtson a törvény szerinti kifizetésekre. Az elbocsátásokból eredő kifizetésekre külön alapot kell létrehozni, azt nem lehet a várható megtakarításokra alapozni.

A nem rendszeres személyi juttatások előirányzatát sem lehet növelni a 2011. évi eredeti előirányzathoz képest. A külső személyi juttatásokat a lehető legminimálisabb mértékre kell csökkenteni. E cél eléréséhez felül kell vizsgálni különösen a megbízási szerződéseket.


Hol van a bérkompenzáció?

Nem szerepel ugyanakkor az útmutatóban, hogy külön keretet kellene képezni az alacsony keresetű munkavállalóknál az adójóváírás fokozatos szűkítését kompenzáló bérkiegészítésre. A kompenzáció szükségszerűségét rögzíti a 2011-2015-re vonatkozó konvergencia program.

Az idei évben 22 milliárd forint forrást különítettek el a költségvetésben a bérkompenzációra. Mint azt a Pénzcentrum.hu megírta: a KSH által készített statisztika szerint egyes ágazatokban (oktatás, egészségügy) az átlagosan havi bruttó 5300 forintos kiegészítés nem is volt elegendő az adójóváírás csökkentéséből eredő keresetkiesés ellensúlyozására. 

KATTINTS! Na ők jártak igazán jól az új adócsomaggal


A versenyszférában bruttó 4,4 százalékos béremelés

A tájékoztatóból az is kiderül, hogy a társadalombiztosítási (egészségbiztosítási, nyugdíjbiztosítási) alapok költségvetésének tervezésekor a versenyszférában 4,4 százalékos bruttó keresetemelkedésre számít a nemzetgazdasági tárca. Emellett 3,5 százalékra becsüli a fogyasztói árak növekedését.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Egyelőre hiába várják a fizetésemelést a rendőrök

A Pénzcentrum.hu által korábban bemutatott rendészeti életpályamodell-tervezet szerint átlagosan 30 százalékkal emelkedne 2014-re a rendőrök, valamint az egyéb fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak illetménye. KATTINTS Így nő a rendőrök fizetése: itt a titkos életpályamodell

A 2012. évi költségvetés készítését megalapozó tájékoztatóból viszont egyelőre úgy tűnik, hogy jövőre ebből egy fillért sem látnának a rendőrök. Kónya Péter, a a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke korábban a Pénzcentrum.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy megközelítően 40 százalékos azonnali bérrendezésre lenne szükség az elmúlt 6-7 év bérbefagyasztásának kompenzálásához.

Emellett törvénybe kellene iktatni, hogy az illetményalap minden évben automatikusan növekszik az infláció mértékével. Ez amiatt is különösen indokolt lenne, mert a rendvédelmi dolgozóknak erősen korlátozottak az érdekérvényesítési lehetőségei.


Az orvosoknak is csak remény marad a béremelés?

Az orvosok a nettó fizetések duplázódását várják el a kormányzattól. Arra az esetre, ha ezt nem sikerül teljesíteni, kilátásba helyezték, hogy tömegesen elhagyják az országot. Egyelőre az instrukcióban nem szerepel arra vonatkozó utalás, hogy változnának az ebben az ágazatban dolgozók illetményszorzói.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 07:02