14 °C Budapest

Mi történt Dubaiban? Hónapok óta nem láttak ilyet

2009. június 2. 12:02

Hosszú és borús hónapok után átmenetileg fellélegezhetnek az emirátusok ingatlantulajdonosai, miután a legfrissebb elemzések szerint Dubaiban és Abu Dhabiban 4-5 %-os áremelkedést mértek az elmúlt két hónapban.

A nemzetközi HBSC bank által készített elemzés szerint hónapok óta nem számolhattak be áremelkedésről, ezért sokak számára üdítő lehet a legutóbbi ingatlan tranzakciók alapján készített felmérés végeredménye. A szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek is, hogy az adatok alapján korai lenne még hosszú távú következtetéseket levonni.

Áprilisban 4 %-kal, májusban 5 %-kal voltak magasabbak az adásvételi szerződésekben szereplő vételárak, mint egy évvel korábban, ami a jelenlegi körülmények között mindenképpen bíztatónak mondható. Az eredmények részben annak tudhatóak be, hogy a bankok enyhítettek a hitelezési feltételeken, ezzel közvetve élénkítették a keresletet.

A számok alapján felelőtlenség lenne azt állítani, hogy trendfordulóhoz érkezett Dubai ingatlanpiaca, ugyanis a tranzakciók száma jóval alacsonyabb, mint amit akár csak egy évvel ezelőtt is tapasztalhattak a fejlesztők. A több hónapon át tartó árzuhanás szokatlanul mélyre helyezte a bázist, amit az érdeklődés fokozódásával könnyen túlszárnyalhat a piac.

A tanulmány készítői arra is rámutattak, hogy az árak stabilizálódásának hátterében a kereslet megújulása és az eladók piaci magatartásának változása is állhat. A pánikeladások lezárultak, a külföldi befektetők közül többen visszatértek Dubaiba, valamint a piacon megjelentek a készpénzes vásárlók is.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 9. 12:33