14 °C Budapest

Féláron osztják az újépítésű lakásokat!

Pénzcentrum
2008. október 2. 09:30

Csaknem felére árazta le üresen álló újépítésű lakásait a brit fejlesztő óriás Barratt Homes, miután a vásárlók a hitelválság miatt képtelenek megfelelő finanszírozást találni, ezáltal nem tudnak lakást venni.

Az akció keretében a legalább öt lakást vásárló befektetők 43%-os kedvezményt kapnak a vételárból. Elemzők szerint ez még a legrosszabb várakozásokat is túlszárnyalja, a jelzálogóriás Halifax pedig egy éven belüli 10%-os ingatlan árcsökkenésről számolt be, szintén nem éppen rózsás képet festve a helyzetről.

Látható, hogy a fejlesztők először a befektetési céllal vásárlókat igyekeznek megcélozni, hiszen ez a szegmens esett vissza leginkább. Amint arról korábban beszámoltunk, az érdeklődés elnyomásában a bankok játsszák a főszerepet, a szigetországban ugyanis rohamosan szüntetik meg a legattraktívabb hitelkonstrukciókat.

Egyetlen év alatt a befektetési céllal vásárlóknak kínált hiteltermékek 85%-a tűnt el a piacról, jelentősen megnehezítve ezzel a potenciális célpontokra vadászók helyzetét. Kérdés, hogy a drasztikus leárazás mennyire nyeri el a befektetők bizalmát, és milyen képet fest a szakma várakozásairól.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem