25 °C Budapest

Itt a nagy bűntérkép: ezek Magyarország legveszélyesebb megyéi 2020-ban

2020. augusztus 31. 11:03

A friss bűnügyi statisztikák szerint torony magasan Budapest Magyarország legbűnösebb városa. 100 000 lakosra ugyanis itt regisztrálták a legtöbb bűncselekményt a Pénzcentrum által vizsgált 2020-as fél éves időszakban. Meglepetés azonban a tejes listát tekintve, hogy a bűncselekmények számát arányosítva Nógrád megye, nincs a top 3 legveszélyesebb megye között, ahogy viszont az is, hogy a top 3-ba bekerült egy nyugat-magyarországi megye is. Természetesen mutatjuk Magyarország legbiztonságosabb körzetét is, ahol majdnem háromszor kevesebb bűncselekményt követtek el idén, mint a fővárosban. 

A Pénzcentrum korábbi cikkéből az már kiderült, hogy a betöréses lopások száma brutálisan visszaesett 2020. március-májusa között. Ami nyilván a kijárási korlátozásoknak volt köszönhető. Most azonban arra voltunk kíváncsiak, hogy a rendőrség legfrissebb statisztikái alapján mely magyar megyék voltak idén a legbalhésabbak. Nevezetesen, mely magyar megyékben jutott a legtöbb elkövetett bűncselekmény 100 000 lakosra nézve. Az elkövetett bűncselekmények a statisztika szerint a következők egyike lehetett:

  • közterületen elkövetett bűncselekmény,
  • személy elleni erőszak,
  • lopás, 
  • gépkocsi lopás,
  • gépkocsi feltörés,
  • betörés,
  • rongálás,
  • rablás,
  • garázdaság,
  • tulajdon elleni szabálysértés.

Az adatokat a police.hu fertőzöttségi tematikus térképéről nyertük, a Pénzcentrum által vizsgált időszak pedig 2020. 01. 31 - 2020. 07. 29-ig tartó periódus volt.

Válogass a kedvezményes személyi kölcsönök között a Pénzcentrum kalkulátorában!

A bűn sosem alszik

Ahogy az a statisztikákból látszik, Magyarországon a bűn városa egyértelműenBudapest. 100 000 lakosra ugyanis itt jutott ez idáig 2020-ban a legtöbb bűncselekmény, számszerűen 813. A dobogó második fokát Borsod-Abaúj-Zemplén megye foglalta el, 100 000 lakosra a vizsgált időszakban itt összesen 735 esetet rögzítettek. 

Kisebb meglepetésre a dobogó harmadik fokára a főváros, illetve BAZ megye után a Dunától nyugatra fekvő Tolna megye futott be. Itt 100 000 lakosra 647 bűncselekmény jutott. Ezzel pedig Tolna megye előzte az örök rosszhírű Nógrád megyét, ami az összetettben a negyedik helyen végzett, itt 100 000 lakosra 633 bűncselekmény jutott eddig az idén. 

A 600 vagy annál több 100 000 főre jutó bűncselekménnyel rendelkező megyék listája ezzel véget is ért. Az ötödik helyen tanyázó Somogy megyében a vizsgált időszakban 589 bűncselekmény jutott 100 000 főre. Somogy után összesen még 5 olyan magyar megye volt ahol 500-nál több bűncselekményt rögzítettek 100 000 lakosra. Ezek sorrendben, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Heves, Baranya és Győr-Moson-Sopron. 

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A listánk 10 legveszélyesebb helye tehát megvan, őket 8 olyan megye követi, ahol 100 000 főre nézve 400-500 közé esik az elkövetett bűncselekmények száma eddig idén. A lista legalján, 400 elkövetett bűncselekménynél kevesebbel Csongrád-Csanád, illetve Hajdú-Bihar végzett, 362, illetve 300 regisztrált elkövetett bűnesettel. 

Minden azt is jelenti, hogy Magyarország legbűnösebb helye, Budapest mellett megtaláltuk, Magyarország legbiztonságosabb megyéjét is, amely nem más, mint

Hajdú-Bihar megye.

Csak a mihez tartás végett, a Debrecen székhelyű megyéhez képest, Nógrádban, Tolnában és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több mint kétszer annyi elkövetett bűneset jutott 100 000 lakosra vetítve. Budapesten pedig majdnem háromszor annyi, egészen pontosan 2,7-szer annyi bűncselekményt regisztráltak 100 000 lakosra vetítve, mint Hajdú-Biharban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. május 23. 11:28
A gazdasági elemzések lényegét foglalja össze vállalkozók számára új rovatunk, a Vállakozói Mozaik....
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?