2020. augusztus 9. vasárnap Emőd

Itt a magyar egyetemek vészforgatókönyve: eddig tarthat a kényszerszünet


Holnaptól szünetel a magyar felsőoktatás, jövő héten előrehozott tavaszi szünet lesz, utána pedig távoktatásra állnak át az intézmények. A kollégiumokat a hét végéig ki kell üríteni, az intézmények területére hallgatók nem léphetnek be. Nem tudni, hogy meddig marad a vészhelyzet, a BME-n augusztus 31-ig kitolták a tavaszi félévet.

Rektori szünetet rendeltek el a hazai egyetemeken csütörtökre és péntekre miután a kormányzat vészhelyzetet hirdetett a koronavírus miatt. Ezt követően a jövő héten tanítási szünet lesz a felsőoktatásban, előrehozzák a tavaszi szünetet.

Pénzre van szükséged? Nézz szét a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorában (x)

Az ELTE közleményében például az áll, hogy a hallgatók a rektori szünet kezdő időpontjától ellenkező rendelkezésig nem látogathatják az egyetem épületeit, valamennyi hallgatót távolmaradási kötelezettség terhel 2020. március 12-től.

Az egyetem hallgatói a rektori és tavaszi szünet alatt nem utazhatnak külföldre, lehetőség szerint maradjanak a lakóhelyükön.

Nem minden óra marad el a jövőben, legalábbis az ELTE szerint

a hallgató személyes jelenlétét igénylő oktatás kivételével az egyetem működése az elrendelt rektori szünet és a tavaszi szünet alatt, valamint azt követően is fennmarad.

Tehát kérdés, hogy mi lesz a katalógusos órákkal, gyakorlatokkal. Egy természettudományi karos hallgató a Pénzcentrumnak arról beszélt, hogy egyelőre ők sem tudnak többet, mint az egyetem közleménye, kérdéses, hogy mi lesz például a laborgyakorlatokkal, amelyek elég fontosak a tanrendjében. A kollégistáknak péntekig kell elhagyniuk a kollégiumokat, az ELTE annyiban engedékeny, hogy ha a magyar diákoknak nincs hová menniük, akkor méltányossági döntés alapján maradhatnak a szállásukon. A nemzetközi és külhoni hallgatók kollégiumi tartózkodása a továbbiakban is megengedett.

A BME hosszabb távra számol

Kiadta tájékoztatóját a műszaki egyetem is, ahol hasonló időintervallumban lesz a tanítási szünet (ahogy az ország többi felsőoktatási intézményében is). Egyebek mellett a BME arról tájékoztatta a hallgatókat, hogy a leállás miatt

a tavaszi félév 2020. augusztus 31. napjáig meghosszabbításra kerül, egyes tanulmányi cselekmények (pl. laborgyakorlatok, vizsgák, záróvizsgák) teljesítésére eddig az időpontig kerülhet sor.

A kollégiumokat szintén ki kell üríteni, csak a külföldi diákok maradhatnak a szállásokon.

Címlapkép: Getty Images

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.