2021. március 7. vasárnap Tamás

Ez a legnépszerűbb oltás a világon: 61 országban használják már


A világon jelenleg 8 különböző vakcinával oltják a lakosságot: a Pfizer, a Moderna, az Astra Zeneca, a Szuptnyik, a Covaxin és a kínai oltóanyagok.  A világ átoltottsági aránya 2,2 százalék volt a tegnapi napon, Magyarországon pedig már meghaladta a 3 százalékot. A legfrissebb összesített adatokból az is kiderül, mely oltóanyagokat használják a legtöbb országban.

Világszerte immár több mint 172 millió ember kapta meg a koronavírus elleni vakcina legalább első adagját a február 16-i adatok alapján, tehát száz emberből 2,2. Hazánkban az oltottak aránya Kásler Miklós legutóbbi beszámolója szerint átlépte a 3 százalékot. Magyarországon jelenleg öt oltóanyag van jelen, miután tegnap megérkezett az első vakcinaszállítmány Kínából is - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs keddi, online sajtótájékoztatóján.

Azonban jelenleg már nyolc oltást használnak világszerte, amelyek mindegyikéhez két adag szükséges (ez várhatóan megváltozik az elkövetkező hetekben, amikor a Johnson & Johnson egyadagos vakcinája jóváhagyást kap).

A Pfizer BioNTech oltóanyag a legelterjedtebb a világon, összesen 61 országban használják már.

 - áll a Statista cikkében. Ez mint ismeretes, a két mRNS vakcina egyike, és a III. fázisú vizsgálatokban 95 százalékos hatékonyságúnak találtak. Ezt azóta Izrael is megerősítette gyakorlati tapasztalatok alapján: a kormány nagy mennyiségű vakcinát szerzett be, és cserébe a hatékonyságával kapcsolatos információkat megosztotta a gyártóval és az egészségügyi szervezetettekl. A Clalit Health Services, az ország legnagyobb egészségügyi szolgáltatója közzétette több mint félmillió, teljesen beoltott izraeli állampolgár vizsgálatának eredményét, amely szerint a Pfizer oltása 94 százalékos védelmet nyújt a koronavírussal szemben.

A Moderna által előállított másik mRNS vakcina 94 százalékosos hatékonyságúnak bizonyult a III. fázis vizsgálataiban, és 27 országban alkalmazzák. Nagy reményeket fűztek az AstraZeneca vakcinájához alacsony költsége és könnyebb tárolása miatt, bár vitatottnak bizonyult néhány országban: Németországban és Lengyelországban csak 65 éves kor alatt alkalmazzák az adatok hiányára hivatkozva. Jelenleg 41 országban érhető el.

A különféle kínai vakcinákat 10, 6, illetve 2 országban használják a legfrissebb adatok szerint, az orosz Szpitnyikot, amelyről a The Lancet című tudományos folyóirat nagyon elismerően ír, 9 országban. A Statista cikke megemlíti, hogy Magyarország is köztük van, annak ellenére, hogy Brüsszel nem hagyta jóvá a használatát, sőt, hazánk hamarosan a kínai oltóanyagot is beveti. Angela Merkel német kancellár kijelentette, hogy az összes Covid-19 oltást örömmel fogadják az EU-ban, miután jóváhagyást kapnak.

Ezt kapják a legidősebbek

Az e heti oltási terv szerint a regisztrált legidősebbek oltása az oltópontokon a Pfizer- és a Szputnyik, a 60 év alatti regisztrált krónikus betegek oltása a háziorvosoknak biztosított AstraZeneca-vakcinával folytatódik. Az "oltócsapatok" visszatérnek a szociális intézményekbe és folyamatos az egészségügyi dolgozók oltása is - jegyezte meg. Az osztályvezető azt kérte, az oltóanyagokról csak megbízható forrásokból tájékozódjanak, és éljenek a védőoltás lehetőségével.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

03.04-03.10
Országos

Interspar

03.04-03.10
Országos

Spar, Interspar

Tavaszi készülődés
03.04-03.20
Országos

Lidl

03.04-03.10
Országos

Spar

03.04-03.10
Országos

Tesco

03.04-03.10
Országos

Auchan

03.04-03.10
Országos

Auchan

Húsvét
03.04-04.03
Budapest


HR Revolution 2021

Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?