13 °C Budapest

Autósok, figyelem: így jársz jól a kötelezővel és a CASCO-val

2018. június 14. 15:30

Sokan azért, mert a nevében is szerepel, hogy kötelező, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást egy szükséges rosszként élik meg ahelyett, hogy lehetőséget látnának benne és körültekintően választanának biztosító partnert a vezetéshez. A biztosítók közötti választáskor kevesen foglalkoznak azzal, miben különbözik egy-egy biztosítás, pedig a plusz díjazásért köthető kiegészítő szolgáltatások biztosítónként változóak lehetnek és számos problémára megoldásként szolgálhatnak. Ugyanez érvényes kárrendezés folyamatára és az ügyfélkezelés módjára is, mindez pedig a CASCO esetében hatványozottan számít.


Biztosítóváltásra a kötelező esetében évente egyszer van lehetőség, illetve új autó vásárlásakor és eladásakor élhetünk még ezzel az opcióval. Bár a biztosítókat törvény kötelezi arra, hogy az alap kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kapcsán mindannyian ugyanazt a szolgáltatást nyújtsák, az egyéb kiegészítő szolgáltatások köre és a biztosítók háttere különbözhet. Ha pedig megvan rá a lehetőségünk, akkor megéri élni azzal a lehetőséggel, hogy a számunkra legkedvezőbb konstrukciót válasszuk ki. De milyen szempontokat érdemes mérlegelni a kötelező biztosító kiválasztásakor?

Kötelező, de milyen legyen?

Fontos, hogy megvizsgáljuk az adott biztosító elérhetőségét, tájékozódjunk, mennyire stabil a gazdasági és tulajdonosi háttere - írja közleményében a felelosbiztositas.hu Szintén jelentős tényező, hogy az adott biztosító milyen kiegészítő szolgáltatásokat nyújt, mivel ezeket az egyedi igényeinkhez szabhatjuk. Vegyük figyelembe például, hogy szoktunk-e kisállatokat szállítani, meg tudjuk-e oldani a váratlanul jött műszaki problémákat, és vannak-e kátyúk a környékünkön, melyek kárt okozhatnak gépjárművünkben.

Fontolóra vehetjük akár az aktív kárrendezés igénylését is. Ebben az esetben a nekünk okozott kár esetén a biztosító megelőlegezi a javítás költségét, és az összeget behajtja a károkozó kötelező felelősségbiztosítóján, vagyis az adminisztráció terhét is leveszi a vállunkról.

Mit nézzünk a CASCO választás esetében?

Casco szerződésnél többfajta biztosítási védelmet lehet választani, míg a szerződés díját a választott fedezeten kívül alapvetően két tényező befolyásolja: az autó új értéke és a választott önrész. A teljes körű szerződés fedezetet nyújt - többek között - az elemi- és tűzkárokra, töréskárokra, lopáskárra és üvegtörésre. Ha valaki részleges védelmet nyújtó cascót köt, akkor a védelem csak egyes kárfajtákra terjed ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kiegészítő lehetőségek a casco esetében is vannak: ez tartalmaz akár poggyász- és balesetbiztosítási modult, vagy akár kölcsöngépjármű-szolgáltatást is.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 07:02