Kórházi fertőzés miatt halt meg a magyar sztárügyvéd, Hegedűs László.
Az utóbbi években tapasztaltakhoz hasonlóan június közepén a viharos időjárás állt a híradások középpontjában. Az előrejelzések szerint további viharokra lehet számítani a következő hetekben, ezért nem árt felkészülni, és megfogadni a károk megelőzésére vonatkozó tanácsokat.
Június közepén szinte az ország egész területén végig söpört 2020 első nagy nyári vihara. A helyzet súlyát jelzi, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz rövid idő alatt több mint négyszáz hívás futott be, a viharos időjárást ugyanis a heves szél mellett hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék kísérte. Az Allianzhoz az első nagy nyári vihar következtében csaknem négyezer kárbejelentés érkezett, amely duplája a februári Ciara viharciklon első nagyobb hullámában feldolgozott kármennyiségnek.
A regisztrált bejelentések fele beázással kapcsolatos kár volt, megközelítőleg ötödét a viharos szél által okozott károk tették ki, az említettek mellett pedig a felhőszakadás, a jégverés és a villámcsapás voltak a leggyakoribbak.
Az Otthonom lakásbiztosítási termék - az általános szerződési feltételek szerint - fedezetet nyújt a vihar által okozott károkra. A biztosító munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabb módon kezeljék és rendezzék a kárbejelentéseket. A társaság felhívja ügyfelei figyelmét, hogy a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében válasszák a weboldalról elérhető online kárbejelentés lehetőségét.
Az Allianz tanácsai a viharos időjárás által okozott károk megelőzésére:
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Érdemes megbízható, hiteles forrásból nyomon követni a várható időjárást és a kiadott figyelmeztetéseket.
- Viharos időjárás esetén ügyeljen arra, hogy a nyílászárók zárva legyenek!
- Erős széljárásnál célszerű a teraszokon, erkélyeken minden könnyen mozdítható tárgyat rögzíteni, vagy szélvédett helyre rakni!
- Évente legalább egy alkalommal és az erős széllel járó időjárást követően javasolt a tetőburkolatok, tetőcserepek vizsgálata. Ezzel megelőzhetjük, hogy a már sérült tetőben további károk keletkezzenek, illetve elkerülhetjük, hogy a sérüléséből eredő nyíláson keresztül az eső az épületbe jutva további károkat okozzon.
- Zivatar idején ajánlott az elektromos készülékek csatlakozóit kihúzni a konnektorból, mert ezzel védekezhetünk a villámcsapás okozta, túlfeszültségből eredő károkkal szemben!
- Mélyebben fekvő helyiségek, domboldali, hegyoldali ingatlanok esetében gondoskodni kell a megfelelő vízelvezetésről! Fontos, hogy vegyük figyelembe a közterületről bezúduló vizet is!
- Viharjelzés esetén célszerű az autót garázsba, vagy fedett helyre vinni, amennyiben ez nem megoldható, kerüljük a fák alatti parkolást!
- Idejében gondoskodjon a szabadban lévő állatok, mezőgazdasági növényzet szükséges védelméről és a munkagépek fedett helyen történő tárolásáról!
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)