9 °C Budapest

Nagy baj lehet belőle, ha ezekre nem figyelsz télen

2016. január 6. 18:00 2 perc

Előre láthatóan a héten beköszöntő téli időjárás következtében mintegy 10-20 százalékkal több gépjármű - és lakásbiztosítási kárbejelentés érkezik majd a biztosítókhoz.

Előre láthatóan a héten beköszöntő havazás, és ónos eső miatt mintegy 10-20 százalékkal több gépjármű - és lakásbiztosítási kárbejelentés érkezik majd a biztosítókhoz - írja közleményében a Groupama Biztosító.

A lakásbiztosításokkal kapcsolatban elsősorban arra érdemes felhívni a figyelmet, hogy a csúszásveszély megszüntetése a telken belül és a kerítés előtti járdaszakaszon is kiemelten fontos, ugyanis

ha a porta előtt megcsúszik valaki, azért a lakás tulajdonosa is felelősségre vonható.

De nem csak a kertes házban élőknek érdemes megfelelően védekezniük a hó ellen, hiszen a tetőre felszerelt hófogó is kiemelt szerepet kaphat nagyobb havazás esetén.

Még mindig sokan nem tudják, hogy a háztetőről lezúduló hó és jégcsapok okozta károkért való felelősség baleset esetén szintén az épület tulajdonosát terhelik. Hófogó hiányában érdemes akár egy táblával figyelmeztetni a járókelőket az esetleges veszélyekre

− mondta dr. Máhig Attila, a Groupama Biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az eljegesedett járdán a gyalogosoknak is óvatosabban kell közlekedniük. Különösen az idősek veszélyeztetettek, ugyanis az ő esetükben egy ilyen típusú baleset sokszor combnyaktörést eredményezhet, melynek gyógyulása csak nagy műtéti beavatkozásokkal lehetséges. A személysérülések kapcsán hasonló útviszonyok mellett az elcsúszás okozta csonttörés fordul elő legsűrűbben, mint bejelentett biztosítási esemény.

A hóval borított utakon az autós balesetek száma is megugrik. A téli gumi, bár jobban tapad, nem nyújt teljes csúszásgátlást, így ilyen időben a lassú és kontrolált haladás csökkentheti a veszélyhelyzeteket. Mivel a károk többsége a havazás miatti koccanásokból, kicsúszásokból adódik, így várhatóan inkább a bejelentések darabszáma fog markánsan emelkedni, és nem a javítási költségek nagysága.

Ezekre érdemes fokozottan figyelni a havas téli hónapokban:

  • Fokozottan fontos az óvatosság vezetéskor, mert a jégen a téli gumi nem jelent elegendő védelmet!
  • Induláskor ellenőrizzük, hogy van-e az autóban jégkaparó, hólánc és fagyálló!
  • Érdemes az udvarban, lakás előtt álló kiszáradt fákat-gallyakat kivágni, levágni, mert az azokra ráfagyó ónos eső jelentős többletsúlya a fa kidőlését eredményezheti és károsíthatja a saját és a szomszédaink értékeit.
  • Napi szinten figyeljük az előrejelzéseket, így még havazás előtt felsózhatjuk az utakat!
  • Előre gondoskodjunk a megfelelő szóróanyag beszerzéséről, hogy ha éjszaka lefagy az út vagy ónos eső esik, akkor is tudjunk csúszásmentesíteni!
  • Mindig legyen nálunk meleg pokróc és egy palack víz, arra az esetre, ha elakadnánk az utakon!
  • Amennyiben mégis megtörténik a baj, a legfontosabb, hogy a károsult mielőbb tegye meg a kárbejelentést.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 12:34