7 °C Budapest

A pesszimisták nem kötnek magukra életbiztosítást (x)

Pénzcentrum
2014. október 27. 03:00

Gondoskodjon gyermekei álmának megvalósulásáról!

A jövőre nézve mindenkinek más igényei és tervei vannak: van, akinek az első lakás megvásárlása, vagy a gyerekek jövőjének biztosítása a fontos, mások arra tesznek félre, hogy felkészülhessenek a váratlan kiadásokra és legyen elég megtakarításuk nyugdíjas korukra. Az Allianz Hungária Zrt. megbízásából a GfK Hungária Kft. piackutató cég által végzett kutatásból sok minden kiderül az emberek megtakarítási céljairól és szokásairól.

A 25-65 év közötti, autóval és lakással rendelkező lakosok körében végzett kutatás szerint tízből 4 válaszadónak nincs megtakarítása, döntően azért, mert minden jövedelmükre szükség van a megélhetéshez. A megtakarítók több, mint fele rendszeresen is félre tud tenni, de minden harmadik megtakarító csak alkalmanként képes erre. Az 55-65 évesekre és az egy fős háztartásokra nagyobb arányban jellemző, hogy nehezebben tesznek félre, és csak korábbi megtakarításokkal rendelkeznek.

A megtakarítás képzésének legfőbb célja a váratlan kiadásokra, a nyugdíjas évekre való felkészülés, de ez korcsoportonként, élethelyzetenként és személyiségtípusonként eltérő képet mutathat. A 25-34 éves korcsoport leginkább az esküvőre, nászútra, családalapításra, a 35-45 évesek a gyermekeik jövőjére, iskoláztatására, a 45 feletti korcsoport pedig elsősorban a nyugdíjas korára takarékoskodik. A pezsgő társasági életet élők 80 százaléka utazásra, üdülésre gyűjti a pénzét, de ugyanez a motiváció jelenik meg a legtöbb kockázatvállaló kedvű válaszadónál is.


A legnépszerűbb megtakarítási formák a betétek, az életbiztosítás és az önkéntes nyugdíjpénztár, de úgy tűnik, még mindig sokan tartják befőttes üvegben vagy a párnájuk alatt tartalékaikat, hiszen a kutatás alapján a készpénz a negyedik legnépszerűbb megtakarítási mód. Bár azt gondolhatnánk, hogy azok, akik szerint az életüket Murphy törvényei irányítják, az átlagnál nagyobb biztonságban akarják tudni jövőjüket, a felmérés eredményei alapján a rendkívül pesszimisták csupán 23 százaléka, míg a nagyon optimisták 80 százaléka rendelkezik megtakarításokkal.

Az egyik fő probléma, hogy az emberek nagy része csak úgy látja értelmét a takarékoskodásnak, ha rendszeresen és jelentős összeget tud félretenni, éppen ezért alkalmanként és kisebb összegekkel ezt nem kezdi meg. Jó példa erre egy korábbi, Allianz és GfK által közösen végzett, öngondoskodási hajlandóságot vizsgáló kutatás. A válaszadók véleménye szerint 53 ezer forint havi megtakarításra van ahhoz szükségük, hogy időskorukban megfelelő színvonalon élhessenek. Az Allianz számításai szerint azonban az Allianz Életprogramokkal, már egy havi 25 ezer forintos induló befizetéssel és 65 éves nyugdíjkorhatárral számolva a 30 éves korban kezdett megtakarítás jelenértékén havi 68 ezer forintos életjáradékot eredményez, azaz ennyivel tudja kiegészíteni nyugdíját, ami jelentős kiegészítést jelenthet nyugdíjas éveinkben.

"A kutatásunk szerint a befektetési alapú életbiztosítás az egyik legnépszerűbb megtakarítási termék, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a megtakarítás mellett biztosítási védelmet is nyújt, ami szintén fontos a nem várt eseményekre való felkészülés miatt. A felmérés azonban azt is megmutatta, hogy az emberek jelentős része nem, vagy csak alkalmanként képes félretenni pénzt. Az újonnan indított Allianz Gondoskodás programmal már lehetőség van arra, hogy a biztosítási védelmet olyan megtakarítási számlával kombináljuk, ami eseti befizetéseket tesz lehetővé, így azoknak is kedvez, akik rendszeresen nem, de alkalmanként tudnak takarékoskodni" - mondta Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Az Allianz Gondoskodás Programok egy rugalmasan alakítható, kedvező díjú kockázati életbiztosításhoz kapcsolódóan ad lehetőséget a megtakarítások elhelyezésére, oly módon, hogy az ügyfél döntheti el, hogy mikor és milyen összeget fektet be. A biztosítási elemek az élethelyzethez igazíthatók, a befektetés rugalmasan módosítható. Az Allianz Gondoskodás Program Plusz termék keretén belül pedig, amennyiben a főbiztosítottal és a biztosításba bevont családtagjaival sem történik semmilyen váratlan esemény, amiért a biztosító térítést nyújtana, úgy az Allianz az első 5 évet követően kármentességi bónuszt ír jóvá, ezzel is növelve befektetéseink összegét.

"Az új termékkel teljessé válik az Allianz életbiztosítási termékpalettája, így ügyfeleink minden élet- és anyagi helyzethez megtalálják a megfelelő biztosítási megoldást kínálatunkból"- foglalta össze Kozek András.

Többet szeretnék megtudni az Allianz Gondoskodás Programról!

(x)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem