Egy év alatt 12 milliós bírság a dohányzásért

Pénzcentrum
2013. január 24. 13:08

Egy éve lépett hatályba a Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény módosítása, amely többek között megtiltotta a nyilvános zárt helyeken a dohányzást. Az ellenőrzéseket a népegészségügyi szakigazgatási szervek már a múlt év elején megkezdték. A türelmi időszakban elsősorban arra koncentráltak, hogy minden segítséget megadjanak az új szabályok alkalmazásához, április 1-jét követően viszont már nem lehetett elkerülni a büntetést - tájékoztat csütörtöki közleményében az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.

A törvény előírásainak betartását a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei járási intézetei ellenőrzik. Az elmúlt évben összesen 56 ezer egységet kerestek fel és közel 1200 esetben találtak valamilyen kifogásolni valót. Ez utóbbiak száma az év során folyamatosan csökkent: a március 31-ig tartó türelmi időszakban száz ellenőrzésre még 5-6 kifogás jutott, az áprilistól decemberig tartó időszakban viszont átlagosan már csak ezer vizsgálatra jutott ugyanennyi probléma.

A számok azt mutatják, hogy a szabálysértők legnagyobb arányban a közterületeken gyújtanak rá tilosban. Emellett a közegészségügyi felügyelők a szórakoztató, vendéglátó-ipari egységekben illetve a közforgalmú intézményekben tapasztaltak még az átlagosnál több problémát. Ez utóbbi kategóriába tartoznak például a bevásárlóközpontok, a sportlétesítmények és a felsőoktatási intézmények. A múlt évben kiszabott bírságok összege meghaladja a 12 millió forintot.

A legtöbbet a szórakoztató, vendéglátó-ipari egységeknek kellett befizetniük, de milliós nagyságrendű a közforgalmú intézményekre és a munkahelyekre rótt büntetések mértéke is.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Holdblog  |  2026. október 13. 08:55
Idén ősszel a francia tízéves államkötvény hozama a görög fölé került. Ilyenkor a korábbi adósságvál...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 13. 20:27