A magyarok többsége ugyan rendelkezik lakásbiztosítással, de ritkán vizsgálja felül a meglévő szerződését.
Minden eddiginél több casco-konstrukcióval jelentkeztek az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban a biztosítók, van olyan cég, amely már egy éttermi vacsora áráért kínál éves biztosítási védelmet. A Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára szerint az éles versenyből adódó lehetőségekkel érdemes élniük az autósoknak.
Az elmúlt években a casco piac gerincét az új autókra vagy az igen fiatal autókra kötött szerződések alkották, hiszen a józan megfontolások mellett a finanszírozók is megkövetelték a biztosítás kötését ezekre a járművekre. Magyarországon azonban 2005 óta folyamatosan csökken az újautó-értékesítések száma, így a casco-szerződésből is kevesebbet kötöttek.
"Tovább rontja a helyzetet, hogy az évek múlásával már a néhány éves autók esetében is felmondják a szerződéseket, így nemcsak az új szerződések hiánya, hanem az egyre több megszűnő casco-kötvény is zsugorítja a piac méretét" - jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára. Az sem kedvez a piacnak, hogy a gazdasági válság okozta átlagos jövedelemcsökkenés miatt olyan járművekre sem kötnek cascót, amelyekre indokolt volna.

A főtitkár szerint a szűkebb piacon egyre élesebb versenyt vívó biztosítók az autósok szempontjából kedvező változtatásokat hajtottak végre, s az éles verseny csökkentette a díjakat is. "Ami ennél is fontosabb, hogy a biztosítók sokkal szélesebb kör számára tették elérhetővé a cascót, azaz a biztosítók hozzáállása lényegesen rugalmasabb lett. Ez alatt nem az árszint változását értem, hanem azt, hogy a piaci helyzetre reagálva az idősebb autók tulajdonosai is megfelelő védelemben részesíthetik vagyontárgyukat" - mutatott rá Molnos Dániel.
A MABISZ főtitkára úgy látja, hogy ez a kiélezett versenyhelyzet kiváló lehetőséget teremtett arra a biztosítóknak, hogy kreatív ajánlatokat dolgozzanak ki. "Minden eddiginél többféle casco-biztosítás érhető el a piacon, és ezek egy része olyan új elemeket tartalmaz, amelyekkel sohasem találkozhattak eddig a fogyasztók. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az innovatív megoldások nagy része valóban olyan hasznos konstrukció, amelyeket a fogyasztók igényeinek felmérése után dolgoztak ki" - jegyzi meg Molnos Dániel. Hozzáteszi, hogy van olyan biztosító, amely már egy éttermi vacsora áráért biztosít egész éves limitált védelmet a gépjárművekre.
Különösen jól járhatnak azok, akik a kgfb-szerződésükkel együtt kötnek cascót, mert így a két szerződés együttes árából szinte biztos, hogy számottevő kedvezményt kapnak. Molnos Dániel szerint az idén minden eddiginél többen válthatnak biztosítót, és ezzel együtt nagyon sok casco-szerződés is születhet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Éppen a rengeteg kgfb-ajánlat miatt érdemes alaposan tájékozódni, leginkább a MABISZ weblapján található Díjnavigátoron - hívja fel a figyelmet Molnos Dániel. A Díjnavigátor egy olyan internetes eszköz, melynek segítségével a fogyasztók egyszerűen és átlátható módon össze tudják hasonlítani a magyarországi biztosítótársaságok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjait, az egyedi szerződések vonatkozásában. "A MABISZ a Díjnavigátorral szeretne segíteni az autósoknak egy megalapozott döntés meghozatalában" - mondta el Molnos Dániel. A Díjnavigátor működtetésének célja, a GFB piac egyedi díjainak egy helyen való megjelenítése, lehetőség szerint a teljes körűségre törekedve. A Díjnavigátorhoz önkéntes alapon csatlakozhat bármely, Magyarország területén GFB-terméket ajánló biztosító.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


