15 °C Budapest

Rekord rekord után - Élre tör a Generali?

Pénzcentrum
2007. március 29. 08:07

A Generali Vienna Csoport - az Ausztriában valamint 10 közép- és kelet-európai országban működő pénzügyi szolgáltató - rekord évet zárva 2006-ban is haladt tovább a nyereséges növekedés útján. Miközben a csoport túlszárnyalta a már 2005-ben is kiváló eredményeit, tette mindezt úgy, hogy valamennyi fontos teljesítmény mutató növekedést jelzett.

A csoport biztosítási tevékenységből realizált díjbevétele a tárgyévben 16,5 százalékkal rekord teljesítménynek számító 3,4 milliárd euróra növekedett. Valamennyi biztosítási üzletág és a csoport mind a 11 nemzeti piaca hozzájárult ehhez a figyelemreméltó emelkedéshez egy olyan biztosítási környezetben, melyet különösen kiélezett verseny jellemzett. A Generali a piacnál lényegesen gyorsabb növekedést ért el mind a csoport szintjén, mind azokban az országokban - Lengyelország és Magyarország kivételével - ahol gazdasági tevékenységet folytat. Ennek eredményeképpen piaci részesedése szinte minden piacon nőtt.

A Generali életbiztosítási módozatait az ügyfelek különösen kedvezően fogadták. A 2006-os év során az ügyfelek összesen közel 1,4 milliárd euró összeget fektettek be Generali életbiztosítási kötvényeikbe. Ennek eredményeképpen a csoport még a rekord évnek számító 2005-ös évet is 30 százalékkal túlszárnyalta. A legnépszerűbb módozatok a befektetési egységhez kötött életbiztosítások valamint az egyszeri díjas életbiztosítások voltak. A régió valamennyi országában két illetve három számjegyű növekedést tapasztalhattunk. A Generali Vienna Csoport összesített életbiztosítási díjbevételének aránya 36,6 százalékról 40,4 százalékra emelkedett.

A Generali igen kielégítő, 9,5 százalékos javulást könyvelhet el a vagyon- és balesetbiztosítási üzletágban is a 2005-ös 3,1 százalékos növekedéssel szemben. Ebben a kiemelt fontosságú szegmensben a díjbevétel első alkalommal haladta meg a 2 milliárd eurót.

A szokásos üzleti tevékenységből realizált nyereség 9 százalékos növekedés mellett elérte a 190 millió eurót.

A biztosítási üzletág erőteljes növekedése a csoport szigorú, profit-orientált üzletpolitikájával összhangban valósulhatott meg. Az üzletpolitika hatásosságát mutatja, hogy a szokásos üzleti tevékenységből realizált nyereség (vagyis az adózás előtti eredmény) közel 9 százalékos növekedés mellett elérte a 190 millió eurót.

A piaci részarány erősödése Ausztriában; a szokásos üzleti tevékenységből realizált nyereség 24%-kal emelkedett
Ausztria 2006-ban is a Generali Vienna Csoport legnagyobb piacának számított. A csoport konszolidált díjbevétele Ausztriában 12 százalékkal 2,3 milliárd euróra javult. Míg a vagyon- és balesetbiztosítási eredmények 3,6 százalékkal növekedtek, az életbiztosítási szegmensben elért díjbevétel igen jelentősen javulást mutatott, és 24 százalékos emelkedés mellett meghaladta az 1 milliárd eurót. Ebben az üzletágban a Generali az osztrák piacon a csoport teljes piacához viszonyítva, mely kevesebb, mint 1 százalékkal bővült, sokkal jelentősebb növekedést ért el.

A csoport ausztriai vállalatának vezérigazgatója, Luciano Cirinà szavait idézve: "Innovatív, egyszeri díjas termékeink lehetővé tették számunkra, hogy a piaci trenddel ellentétes eredményt érjünk el, mely drámai hanyatlást szenvedett el a kamatszintek alakulása következtében. Nem kis mértékben ennek köszönhetően, piaci részesedésünk Ausztriában 13,2 százalékról 13,6 százalékra nőtt, tovább erősítvén ezzel pozíciónkat a piacon az ország harmadik legnagyobb biztosító csoportjaként. A csoport piaci részesedése különösen az életbiztosítási szegmensben javult jelentősen, ahol a korábbi 8,8 százalékról 9,5 százalékra nőtt. 18,0 százalékos piaci részarányával a vagyon- és balesetbiztosítási üzletágban a Generali továbbra is a második legnagyobb piaci szereplőnek számít.

A Generali Vienna Csoport, a hazai piacának számító osztrák piacon, szokásos üzleti tevékenységén több mint 100 millió euró nagyságú nyereséget realizált, mely 24 százalékos növekedésnek felel meg. A fenti eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy a csoport két ausztriai biztosító társaságának (a Generali Versicherung és az Europäische Reiseversicherung) kockázatelbírálási és befektetési eredményei igen pozitívan alakultak. Fontos megjegyeznünk azonban, hogy a csoport egyéb vállalatai is jó általános teljesítményt értek el Ausztriában.

Közép- és Kelet-Európa: Komoly javulás a díjbevétel tekintetében; további két ország elérte a fedezeti pontot.

A Generali további három országgal bővítette közép- és kelet-európai piacát 2006-ban, nevezetesen Bulgáriával, Szerbiával és Ukrajnával. Ezt megelőzően a Generali Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Romániában, Lengyelországban és Horvátországban működött. A Generali régióban elért díjbevétel eredménye első ízben haladta meg az egy milliárd eurót. A díjbevétel 29 százalékkal emelkedett, ügyfeleink pedig összesen 1,1 milliárd eurót költöttek Generali biztosítási kötvények vásárlására. Az életbiztosítási piacon elért növekedés üteme 44 százalékkal kétszer olyan magas volt, mint a vagyon- és balesetbiztosítási (nem-élet) szegmensben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Werner Moertel, a Generali Közép- és Kelet-Európáért felelős ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: "A közép- és kelet-európai régió 2006-ban is bizonyította, hogy kiemelkedő növekedési piacnak tekinthető. Meggyőződésem, hogy a régió valamennyi piaca az elkövetkezendő 10-20 évben továbbra is Európai növekedési területének számít majd."

A CEE országok jelentősen járulnak hozzá a csoport nyereségéhez is. A Generali a régióban 60,5 millió euró adózás előtti eredményt könyvelhetett el a 2006-os évben, ami 15 százalékkal meghaladja a 2005-ös év nyereségét. A közép- és kelet-európai országok közül legnagyobb részben Magyarország és Csehország járult hozzá a csoport pozitív konszolidált eredményéhez. Szlovákia és Lengyelország számára a 2006-os esztendő hozta meg első ízben a nyereséges működést, az újonnan csatlakozott Szerbia pedig szokásos üzleti tevékenységén szintén nyereséget realizált.

Az új piacok és új értékesítési csatornák ösztönzőleg hatnak a növekedésre

A Generali Vienna Csoport folyamatos bővítési politikája Közép- és Kelet-Európában már 2006-ban is ösztönzőleg hatott a további növekedésre. Nagy múltú vállalatok felvásárlásával, illetve többségi tulajdonának megszerzésével a Generali megvette lábát Szerbiában, Ukrajnában és Bulgáriában, s egyúttal kiváló lehetőséget teremtett a további jövőbeni növekedéshez. A fentiek mellett a Generali egy horvát életbiztosító megvásárlásával megerősítette pozícióját az adott piacon, és jelentős strukturális előnyökre tett szert.

A Generali csoport Kína és India mellett a közép- és kelet-európai piacot jelölte meg stratégiai növekedési piacaiként. A 2006-2008 évi Stratégiai Terv értelmében a Generali célja egyrészt a szerves növekedés elérése a régióban, másrészt olyan akvizíciók lebonyolítása, melyek további lendületet adhatnak.

2006 egyik legkiemelkedőbb eredménye kétségtelenül az volt, hogy a csoport sikeresen ajánlatot tett az ausztriai BAWAG P.S.K. bank megvásárlására. A Cerberus által vezetett konzorciumbeli tagsága lehetővé teszi, hogy a csoport felhasználja a BAWAG P.S.K. valamint az Österreichische Post (az Osztrák Posta) országos lefedettségű értékesítési csatornáit. Olyan kulcs fontosságú stratégiai mérföldkő ez, melynek révén a Generali a BAWAG P.S.K. közel 1,3 millió ügyfelét valamint az Österreichische Post (az Osztrák Posta) valamennyi ügyfelét elérheti. 2007 elején a csoport megállapodást kötött a BAWAG P.S.K.-val és annak új többségi tulajdonosával a Cerberus-szal, melynek értelmében az többségi tulajdont szerez a BAWAG-Versicherung és P.S.K.-Versicherung biztosító társaságokban. A ily módon kialakuló értékesítési partnerkapcsolatok létrejöttétől a Generali azt reméli, hogy miután üzleti bázisa Ausztriában jelentősen kibővül, ez érezhetően ösztönzőleg hat majd a növekedésre is.

A Generali 175. születésnapját ünnepli

Ahogy azt a Generali Gazdasági Vezetője Walter Steidl összegezte, "Az oroszlán sikertörténete az alapítás utáni 175. évben is folytatódott." Az észak-adriai kikötővárosban, Triesztben 1831-ben létrehozott Assicurazioni Generali, Austro-Italiche osztrák-olasz biztosító alig egy évvel megalapítása után 1832-ben már más városokban, Bécsben, Prágában és Budapesten is megkezdte működését. Ezeket pedig további országok követték.

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm