12 °C Budapest

Néhány kellemetlen probléma a kötelező körül

Pénzcentrum
2006. december 18. 11:22

Előzetes becslések szerint a 3 és fél millió autós mintegy 10 százaléka döntött úgy december 1-jéig, hogy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését a jövő évre más biztosítónál köti meg. Nekik a fenti időponton túl további, a közeljövőben lejáró határidőket is figyelembe kell venniük. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az alábbiakban néhány olyan lehetséges problémára hívja fel a figyelmet, ami kis odafigyeléssel elkerülhető. Ezzel számottevő pénz, és sok bosszúság takarítható meg.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sok autós megfeledkezik arról, hogy nem elegendő a régi szerződést felmondani, hanem

1. december 31-ig meg kell kötni az új biztosítási szerződést,

2. időben, legkésőbb január 31-ig gondoskodni kell az első díj befizetéséről,

3. illetve a szerződés megkötését követő 90 napon belül be kell mutatnia az előző biztosító által kiállított bonus-malus igazolást is.

Amennyiben az autós a biztosítóváltást biztosítási alkuszon keresztül intézi, az új szerződés megkötéséről az alkusz gondoskodik, ám ebben az esetben is az ügyfélnek kell számon tartania, hogy aláírta-e időben a szerződést, illetve, hogy a számlát vagy csekket befizette-e. A befizetés elmulasztását az sem menti, ha a biztosító esetleg bizonyíthatóan nem küldte ki időben a csekket.

Az új szerződés megkötésének elmulasztása, illetve az első díj befizetésének elmulasztása egyaránt azt eredményezi, hogy az autós kötelező biztosítás nélkül marad, aminek nem csupán egy esetleges baleset, hanem egy ellenőrzés nyomán is kellemetlen következményei lehetnek:

A közúti ellenőrzéseken kívül a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala által végzett rendszeres ellenőrzések nyomán is kivonhatják a biztosítatlan járművet a forgalomból.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Baleset esetén a Magyar Biztosítók Szövetsége téríti meg a károsult kárát, ha a károkozó nem rendelkezett érvényes felelősségbiztosítással. Az így kifizetett összeget viszont a felmerült költségekkel és kamatokkal együtt visszaköveteli a mulasztó üzembentartótól.

Ha a bonus-malus igazolás nem érkezik meg időben, az új szerződés megkötését követő 90 napon belül a biztosítóhoz, a biztosító a szerződést köteles visszamenőleges hatállyal M04-es osztályba sorolni.

A jogszabályok egyértelműen csak azoknak engedik a biztosítóváltást, akiknek érvényes szerződésük volt november elejéig. Ha valakinek díjfizetés miatt korábban megszűnt a szerződése, az elmaradt befizetések pótlását, illetve a következő időszakra vonatkozó új szerződés megkötését is csak a jelenlegi biztosítójánál teheti meg. Nem árt tudni, hogy ilyen esetben a korábbi bónus-besorolások is elvesznek.

Szintén sok esetben előfordul, hogy valaki úgy köt szerződést az új biztosítóval, hogy a meglévő biztosítójához nem jut el időben a szerződés felmondása. Ebben az esetben az újonnan kötött szerződés érvénytelen lesz, a korábbi szerződés él tovább. Ez ugyan nem jár komolyabb következménnyel, de az autósnak valószínűleg az is elegendő bosszúságot jelent, hogy további egy éven keresztül annál a biztosítónál kell fizetnie a kötelezőjét, amelynek díjaival vagy szolgáltatásaival elégedetlen volt.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 1. 19:37
A BRFK mellett a Media1-hez is eljuttatta Pataki Tamás médiavállalkozó - a jelenleg engedélyeztetés...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
Holdblog  |  2026. május 1. 11:16
A történelem válságai rendre átírták, ki és miért vásárol műalkotásokat, de egy mindig biztos volt:...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem