Hatalmas, 76 milliárd forintos fejlesztés kezdődik a Suzuki esztergomi gyárában
Több száz dolgozót bocsáthathat el a győri Audi a motorgyártás visszaesése miatt – értesült a 444. Úgy tudni, a műszakcsökkentések hátterében a kereslet csökkenése és az amerikai piac bizonytalansága áll, egyes gyártósorok sorsa pedig már meg is pecsételődött.
Több százan távozhatnak a győri Auditól a 444 szerint. Az általuk látott információk és dokumentumok arról szólnak, hogy a motorgyártás több szegmensében jelentősen csökkentik a műszakok számát, azaz kevesebb munkatársra lesz szükség. Egyes szegmensek gyártása meg is szűnhet, és nem utal semmi arra, hogy a most kieső munkaerőre akár középtávon ismét szükség lehet. „Jelenleg egy-két gyártósort leszámítva az összes többi sorsa bizonytalan, vagy meg van pecsételve, és csak idő kérdése, hogy mikor zárnak be” – fogalmazott a motorgyártásra rálátó forrásuk.
A lap úgy tudja, a visszaeső kereslet és az amerikai piac bizonytalansága miatt több műszakkal csökkentik a benzines V6 Otto motor és az R4-es benzinmotor gyártási kapacitását, az év második felében pedig teljesen megszűnhet a dízel R4 TDI gyártása. Valamint jelentősen, évi több mint százezer darabbal csökkenhet idén a MEB Eco és a PPE elektromos platformok gyártása is Győrben a korábbi tervekhez képest.
A lap kérdésére az Audi Hungaria közölte, az elektromos MEB Eco sorozatgyártásának megkezdését 2026 év elejére tervezik, és hogy idővel nemcsak az elektromos hajtásláncokat, hanem azok összetevőit is Győrben fogják gyártani. Azt is elárulták, hogy a C-BEV elektromos motor gyártása megszűnt, viszont hangsúlyozták, hogy a „belső égésű motorok gyártása még sokáig marad az Audi Hungaria termelési programjában”, és hogy a legújabb Audikba is gyártanak motorokat Győrben.
A műszakcsökkentések több száz ember munkáját tehetik feleslegessé, és úgy tudni, hosszabb nyári leállással terveznek, de ez is csak részmegoldás lehet, mert a piaci tendenciák nem kedvezőek. Egy dokumentum szerint 2025 első öt hónapjában 10 százalékkal csökkent a Győrben gyártott motorok száma 2024 hasonló időszakához képest. Ezzel kapcsolatos kérdésükre az Audi Hungaria annyit válaszolt, hogy az idei termelési számokat majd csak januárban publikálják. A lap megjegyzi, a hivatalos adatok szerint 2024-ben is kevesebb motor jött ki Győrből, mint 2023-ban.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Krizsán Csaba, MTI/MTVA







