Man After Accident On Electric Scooter Overrun By Car

Hivatalos, így változik a KRESZ Magyarországon: a sebességhatárhoz is hozzányúlnak

2021. szeptember 11. 09:01

Elkészült és minisztériumközi egyeztetési fázisban van a KRESZ módosító csomag, amely több más mellett az elektromos rollerek problémáját is megoldja majd - árulta el a Telex-nek Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelő kormánybiztos.

A legutolsó hivatalos állásfoglalás szerint – amit 2019 végén Pintér Sándor belügyminiszter jelentett be a Parlamentben képviselői kérdésre -, az e-roller a segédmotoros kerékpárnak felel meg. A rendőrség számos esetben ennek megfelelően jár el ma is, ami azért probléma, mert az e-rollerrel közlekedők 99 százaléka rögtön büntethetővé is válik.

Kunhalmi Zoltán közlekedési szakértő, a KRESZ-módosítási javaslat egyik kidolgozója azt mondta, a javaslatban három definíciója van az e-rollernek:

  • motoros roller az, ami legalább kétkerekű, egy tengelyén kormányozott, a rajta utazó egy személyt állva szállítani képes, legfeljebb 4 kW teljesítményű motorral meghajtott jármű;
  • ezen belül kis teljesítményű motoros roller az a motoros roller, amit legfeljebb 350 W teljesítményű motor hajt és sík úton önerejéből 25 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes;
  • nagy teljesítményű motoros roller pedig minden olyan motoros roller, ami nem kis teljesítményű motoros roller.

A kismotor-kerékpár dilemmát a javaslat úgy oldaná meg, hogy a kis teljesítményű motoros rollerre a kerékpáros közlekedés szabályai vonatkoznának, bizonyos eltérésekkel. Ilyen eltérés például, hogy rolleren utast szállítani nem lehetne, és az alkalmazható legnagyobb sebessége egységesen 25 km/óra lenne. A nagy teljesítményű motoros roller a segédmotoros kerékpárra vonatkozó szabályokat örökölné, de ezen sem lehetne utast szállítani, és ennek vezetése a 16. életév betöltéséhez kötött.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem