12 °C Budapest

Mennyit érnek az élettársak gyermekei? Itt a miniszter válasza

Pénzcentrum
2013. március 26. 14:15

Tovább kell erősíteni az adóhatóság ellenőrzési tevékenységét, a cél, hogy az eddig érintetlen területeken is megjelenjenek a revizorok - erre hívta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyelmét Varga Mihály újdonsült nemzetgazdasági miniszter. A miniszter közölte: a nagy adórendszerbeli átalakítások véget értek, most a finomhangolás időszaka jött el. Egyebek között azt is áttekinti a kormány, hogy milyen hatással van a gyermeknevelésre a családi adókedvezmény bevezetése. Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése egyelőre nem került ugyan le a napirendről, de a miniszter által felvázoltak alapján vajmi kevés esély van arra, hogy elszánja magát a kormány erre a lépésre.

Folyamatosan foglalkozik a kormány az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésének kérdésével, szakértők vizsgálják, hogyan tudnák behatárolni az élelmiszereknek azt a körét, amelynél hatékony lenne ez a lépés. Tekintettel kell azonban lenni a Magyarországgal szemben fennálló túlzott deficiteljárásra, be kell bizonyítani az Európai Uniónak, hogy teljesülnek a kormány által tervezett bevételek. Csak akkor van lehetőség az élelmiszerek áfájának csökkentésére, ha a tervezett szinten sikerül tartani a hiányt, és megvalósul a tervezett gazdasági növekedés - szögezte le Varga Mihály az adóhatóságnál tett látogatása utáni sajtótájékoztatón.

A miniszter nagyon fontos feladatnak tartja, hogy a jövőben az adóhatóság olyan területeken is keresse a nemfizetőket, a számlaadás és adózás nélkül működőket, ahol eddig kevésbé volt jelen. Minden számla munkahelyet tart meg és munkahelyet teremt - nyomatékosította Varga Mihály anélkül, hogy konkrétan megjelölte volna, mely területeken várja, hogy intenzívebben megjelenjenek az adóellenőrök.

A kormány nagy reményeket fűz a pénztárgépek adóhatósággal történő összekötéséhez. Varga Mihály szerint teljesülhet az idei évre ebből az intézkedésből várt 95 milliárd forintos áfabevételi többlet. Kiemelten foglalkozik a kormány a pénztárgépek beszerzéséhez nyújtandó állami támogatás kérdésével. Jelenleg még vita van a kompenzáció összegéről, de a kormány reméli, hogy a kompenzáció nem lesz akadálya annak, hogy felálljon az új rendszer.

Vida Ildikó, a NAV elnöke beszámolt arról, hogy elkezdődött a pénztárgépek bekötéséhez szükséges informatikai rendszer tesztelése. A NAV a Belügyminisztérium egyik cégével közösen kidolgoz egy programot, amely megkönnyíti majd az új gépek beüzemelését.

Az adóhatóság erősíti az ellenőrzési folyamatot, amely nemcsak a költségvetés érdekeit szolgálja, hanem a jó adózók védelmét is - hangsúlyozta Vida Ildikó. Emellett erősíteni kívánja a hivatal ügyfélbarát jellegét. Varga Mihály felhívta a hatóság figyelmét arra, hogy van mit fejleszteni az adózókkal való kapcsolattartásban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Pénzcentrum.hu meg szerette volna tudni, hogy fel kívánja-e számolni a kormány azt a helyzetet, hogy a NAV és az NGM jogértelmezése szerint az élettársi kapcsolatban három vagy több, előző kapcsolatokból született gyermeket közösen nevelő családok éves szinten 900 ezer forinttal kevesebb kedvezményt vehetnek igénybe, mint azok, amelyekben összeházasodnak a szülők.

Varga Mihály kérdésünkre a következő választ adta: minden élethelyzethez nem lehet adószabályokat igazítani. A kormány a második félévben megvizsgálja, milyen hatással van a családi adókedvezmény a gyermeknevelésre. A miniszter csak nagyon indokolt esetben támogat év közbeni adótörvény-módosítást. Ilyen indokolt eset Varga Mihály szerint az, hogy a kormány április 1-jétől a sertés-, valamint takarmányágazatban is be szerette volna vezetni a fordított áfázást, amit azonban az Európai Unió elutasított. Ezért módosítani kellett a törvényt, hogy ne lépjen hatályba a jövő hónap elejétől az új rendszer. Erről szóló cikkünk itt érhető el: Elkaszálta az EU a magyar áfatörvény-módosítást

KATTINTS! Mi lesz így a családi pótlékkal? Az Alaptörvény visszanyal

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem