1 °C Budapest

Mégsem lesz felső korlátja a tranzakciós adónak

Pénzcentrum
2012. május 11. 16:40

Nem lesz felső korlátja a tranzakciós illetéknek - válaszolta az MTI kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken.

A Széll Kálmán Terv 2.0-ban még az szerepelt, hogy az egy ezrelékes adó maximum 30 ezer forint lehet, ebből 130-228 milliárd forint bevételt várt a kormány. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a héten a kormányszóvivői tájékoztatón is a 130 milliárd forintos költségvetési bevételt említette, és megjegyezte: bizonyos nagy tranzakciókat mentesítenek az illeték megfizetése alól, így például az MNB-nek és az Államkincstárnak sem kell fizetnie. A magánszemélyekre sem vonatkozik a fizetési kötelezettség, ha egy bankban utalnak maguknak különböző számlákra.

Adókról van itt szó, nincs mese
Egyelőre nehezen értelmezhetőek a kormánytagoknak a tervezett új közterhekkel kapcsolatos kijelentései. A kommunikációban következetesen illetéknek titulálják a banki tranzakciókra, valamint a telefonhívásokra kivetendő díjakat, ami semmiképpen nem lehet az új közterhek helytálló megjelölése. Illetéknek ugyanis csak azt lehet nevezni, ami után valamilyen ellenszolgáltatás jár. Márpedig sem a tranzakciós, sem a telefonálási közteherért nem kapnak semmit cserébe az adófizetők - hívta fel a Pénzcentrum.hu figyelmét Angyal József okleveles adószakértő. A szakember szerint az illeték elnevezés használatakor az vezérelhette a kormányzati kommunikációt, hogy az kevésbé sokkolja a közvéleményt, mintha új adók bevezetéséről beszélnének.

A szakember szerint érdekes adóelméleti kérdéseket vet fel az a többször hangoztatott elképzelés, amely szerint az adók alanyai nem a magánszemélyek, vállalkozások, hanem a bankok, távközlési szolgáltatók lesznek. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az új közterheket közvetlen adók formájában vezetnék be, vagyis az adó nem jelenhetne meg tételesen a telefonszámlákban, illetve a banki költségszámlákon, hanem annyival növekedne mondjuk a szolgáltatás ára. Ha viszont ilyen módon vezetnék be az új adókat, akkor az Európai Unió ismét kifogásokat emelhet a közterhek ellen. Ellenben az is szúrhatja az EU szemét, ha közvetett, forgalmi típusú adót vezetne be a kormány.

Giró-Szász András kormányszóvivő a TV2 Mokka című adásában kijelentette: semmiképpen nem fordulhat elő, hogy a lakosságra egy az egyben át tudják terhelni az új közterheket, azok ugyanúgy a vállalatokat terhelik, mint a válságadók. Vagyis az adó alanyai nem a magánszemélyek és a vállalkozások, hanem a szolgáltatók, a bankok és a távközlési cégek lesznek.

A Széll Kálmán Terv 2.0 ismertetése után elemzők úgy vélték: a pénzügyi tranzakciós adó a 30 ezres plafonnal nem annyira szigorú, mint ahogyan annak a korábban kiszivárgott hírek alapján tűnt. Ezért nem tartották valószínűnek, hogy a vállalatok emiatt külföldre vinnék számlavezetésüket.

Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke csütörtökön jelenlegi formájában teljességgel elfogadhatatlannak nevezte az adót a bankok számára, amely véleménye szerint sérti a bankszövetség kormánnyal kötött korábbi megállapodását.

Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő pedig az MTI-nek ugyancsak csütörtökön úgy vélte: ha eltörlik a 30 ezres korlátot, annak egyenes következményként a nagy összegű utalásokat nem Magyarországon fogják bonyolítani az érintettek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Orbán Viktor miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken kifejtette: ha a tranzakciós adóból a tervezettnél több bevétel folyik be, azt a munkát terhelő járulékok csökkentésére kell majd fordítani. Úgy vélte: a javasolt pénzügyi tranzakciós adó rendszere az embereknek előnyös, a spekulánsoknak pedig hátrányos lesz.

Elismerte, ugyan létezik az a lehetőség, hogy a pénzátutalásokat más országokon keresztül fogják majd bonyolítani, ám mivel Magyarország az első, amely bevezeti ezt az adónemet, "nincs példa előttünk, amelyből tudnánk tanulni". Volt egy balul elsült kísérlet - emlékeztetett - az 1990-es évek közepén Svédországban, de az nem olyan volt, mint a mostani magyar javaslat. "Igyekeztünk annak a hibáit eleve elkerülni" - jegyezte meg.

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?