Magyar Telekom: A szegényeket jobban terhelné a telefonadó

Pénzcentrum
2012. május 10. 13:07 1 perc

A telefonadó bevezetésével kapcsolatban még mindig sok a bizonytalanság, sok a nyitott kérdés, mondta el Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök vezérigazgatója a ma közzétett gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón. A telefonadónak nyilvánvalóan lesznek negatív hatásai, amelyeket nehéz megbecsülni, az azonban már most látszik, hogy amennyiben a fogyasztók viselik az adóterhet, az alacsonyabb jövedelműeket arányaiban jobban terhelné, hiszen az adó 700 illetve 2500 forintban van maximalizálva.

A tegnapi bejelentésekkel kapcsolatban még mindig sok a bizonytalanság, mondta Mattheisen, egyelőre még az sem egyértelmű, hogy fogyasztási típusú vagy vállalati adót vezetnek be. Az eddigi információk szerint az adó alanya a telekom szolgáltató lesz. Egyelőre azonban még túl korai az adó hatásait megbecsülni, de az már most látszik, hogy az adó jobban sújtja az alacsonyabb keresetű fogyasztókat mivel maximalizálva van az adó 700, illetve 2500 forintban a lakossági illetve az üzleti ügyfelek esetében. A telefonadónak nyilvánvalóan lesznek negatív hatásai, azt azonban egyelőre túl korai kijelenteni, hogy ez hatással lehet a társaság osztalék-fizetésére.

A negyedik, állami mobilszolgáltató piacra lépésével kapcsolatban Mattheisen elmondta, mivel nem ismernek egyetlen konkrét részletet sem az állami cég stratégiájával kapcsolatban, így nem tudják megmondani, hány ügyfelet veszíthetnek el az új szereplő piacralépése miatt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?