Csak úgy versenyezhetnek az orosz és fehérorosz korcsolyázók, ha semleges színekben teszik, és akik fegyveres erőnél szolgálnak, még mindig nem mentesülnek a szankció alól.
Egyéves kötelező szolgálati időszak bevezetését szorgalmazza nemcsak a hadseregben, hanem minden állampolgár számára a német szövetségi parlament (Bundestag) fegyveres erőkért felelős parlamenti biztosa.
Henning Otte a Bild című napilapnak nyilatkozva azt mondta, minden férfi és nő számára kötelezővé kellene tenni egy év szolgálatot nemcsak a fegyveres erők kötelékében, hanem például a mentőszolgálatok, a kulturális és sporttevékenységek vagy az önkénteskedés területén.
A parlamenti biztos szerint ez lehetővé tenné, hogy a fiatalok hozzájáruljanak a társadalom működéséhez, miközben maguk is profitálnak a programból, amely a társadalmi kohéziót is erősítené. Otte szerint a német hadseregnek sürgősen több női tagra lenne szüksége. A német kormány az önkéntes szolgálati időszakokat szorgalmazza, de a parlamenti biztos úgy véli, ez nem feltétlenül lesz elegendő.
A sorkatonai szolgálatot 2011-ben állították le Németországban. Helyette önkéntes rendszert vezettek be. Otte szerint akkoriban úgy ítélték meg, hogy a nemzetbiztonsági helyzet már nem indokolja a kötelező sorkatonaság fenntartását, most azonban már teljesen új helyzet van, és emiatt erről a kérdésről újra beszélni kell.
A kormány augusztus végén hagyta jóvá Boris Pistorius védelmi miniszternek a katonai szolgálat reformjára vonatkozó előterjesztését, amely ugyan egyelőre az önkéntességre helyezi a hangsúlyt, de az állományban mutatkozó jelentős hiány esetén - parlamenti jóváhagyással - lehetővé tenné újoncok kötelező besorozását is. Ha a Bundestag megszavazza, az új törvény 2026. január 1-jével léphet hatályba.
Véres merénylet történt a gazdagok oázisában: hajtóvadászat indult az ukrán üzletember támadója után
Hajtóvadászat indult Dél-Franciaországban, miután csomagbomba robbant egy monacói lakóépületben, és súlyosan megsebesített egy tehetős, ukrán származású üzletembert
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







