Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Műfű, műanyagtojás, műanyagkosár és temérdek felesleges csomagolás. Ahogy szinte minden, a kiskereskedelem fókuszában álló ünnepkor, húsvét alkalmával is jelentősen megnő a műanyagfelhasználás. Pedig higgyük el, létezhet plasztikmentes húsvét is, méghozzá anélkül, hogy az ünnepi élmény csorbát szenvedne.
A húsvéti tojások gyűjtésére az utóbbi években egyre többen kezdtek festett műanyag kosarakat használni, pedig a hagyományos, vesszőből font kosár minden szempontból tartósabb és fenntarthatóbb megoldás. A hagyományokat érdemes megtartani a hímes tojások esetében is, hiszen bármilyen szép és jó minőségű műanyag tojásokat lehet kapni, megterhelik a környezetet, és közel sem tudják azt a hangulatot biztosítani, amit környezetbarát társaik. Tegyük le voksunkat a hagyományos vagy esetleg a fa tojás mellett, hiszen utóbbi nemcsak dekoratív elem lehet, de nem is terheli a környezetet.
Festés természetesen
Akár hagyományos, akár fa tojást díszítünk, érdemes jobban odafigyelni arra, milyen festéket veszünk, hiszen a locsolók lenyűgözése mellett arra is törekednünk kell, hogy környezetbarát megoldást válasszunk. A legjobb, ha kizárólag természetes összetevőkből készült ételfestékkel dekoráljuk a húsvéti fészek tartalmát: a száraz dióhéjból barna, száraz vöröshagymahéjból barnáspiros, sáfrányból és körömvirágból sárga színt nyerhetünk ki a főzéssel. A színek kikísérletezése még érdekesebb is, mint a kész festék.
Ne műanyagot hozzon a nyuszi!
A gyerekek nemcsak a sonka és a hímestojás miatt várják a húsvétot, a nyúltól csokoládét és ajándékokat is várnak. Az utóbbi kapcsán azonban a nyuszi jobban teszi, ha nem műanyag játékokat, hanem könyvet, ruhát, színezőt, ceruzát vagy élményt helyez a kosárba, hiszen így ő és a gyerekek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy fenntartható és környezetbarát ünnep legyen a húsvét.
A hűtő feltöltésekor a környezetre is gondoljunk!
Az ünnepek központi eleme a mennyei fogásokat felsorakoztató menü, ez pedig húsvétkor sincs másként. A fenntarthatóság azonban a konyhában is fontos, így a házigazdáknak javasolt arra is ügyelni, hogy minél kevesebb hulladékot termeljen a lakoma. Ebben kulcsszerepet játszik a tudatos bevásárlás.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondta Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezetője.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







