2019. december 7. szombat Ambrus

Így alakul át a vásárlás Magyarországon: teljesen eltűnhetnek a boltok


Tíz évvel ezelőtt, a bónuszos/kuponos oldalak indulásakor a minél magasabb százalékos kedvezmény, azaz szinte kizárólag az ár befolyásolta a vásárlói döntéseket. Nem véletlen, hogy akkoriban szinte kizárólag 25-49 év közöttiek vásároltak az ilyen oldalakon - mára a vásárlók ötöde 50 év feletti, tizede pedig 25 év alatti korosztályba tartozik.

Magyarországon a szomszédos országokhoz viszonyítva az online vásárlók száma alacsonynak mondható: a felnőtt lakosság csupán 33 százaléka (3,2 millió fő) vásárol évente minimum 1 alkalommal terméket webáruházból - derül ki a Bónusz Brigád és a GKI kutatásából. Ez annak tükrében sem magas, hogy Magyarországon az aktív, azaz a heti rendszerességgel internetező, 18 év feletti internetező lakosság száma megközelíti a 6 millió főt. A most készült kutatásban részt vevők 90 százaléka vásárolt már idén a neten, a legtöbben (37 százalék) 3-6 alkalommal, de 15 százalék több mint 20-szor

Alapvetően az emberek kétféle módon vásárolnak akár online, akár személyesen egy üzletben: vagy egy konkrét terméket/szolgáltatást keresnek, vagy átnézve a kínálatot választják ki, hogy mi tetszik nekik. 47 százalékuk konkrét elképzeléséhez keresgél, 53 százalék a neki megtetsző ajánlatot vásárolja meg. Persze nem mindenki dönt azonnal: mindössze minden harmadik válaszadó mondta magát impulzusvásárlónak, 38 százalék lassan, átgondoltan választ, 31 százalék pedig célirányosan vesz olyasmit, amit bónusz nélkül, amúgy is megvásárolna.

A kutatásban részt vevők 66 százaléka valamiféle éttermi szolgáltatást, 65 százalékuk terméket, 53 százalékuk élményt, 51 százalékuk utazást vásárolt már az oldalon. A legtöbben utazásokat keresnek, de sokan vannak, akik új dolgokat akarnak kipróbálni vagy épp ajándék után kutatnak.

A Bónusz Brigád és a GKI Digital arra is kíváncsi volt, hogy vajon milyen szempontok alapján döntenek egy-egy szolgáltatás- vagy terméktípus esetén a vásárlók. A válaszadók több mint 60 százaléka számára az utazások és élmények kiválasztásánál az ár, azaz a tudatos pénzügyi döntés a fő szempont, a minőség 39 százaléknál fontosabb ennél. Termékek vásárlásánál a válaszadók 54 százaléka számára döntő az ár, míg éttermek esetében fordul az arány és 58 százalék már a minőséget helyezi előtérbe.

Amikor végül az ajánlatok átvizsgálása után vásárlásra is sor kerül, akkor már közel 70 százalék számára az ár, azaz az átgondolt pénzügyi döntés a nyerő, a válaszadók több mint felének a szolgáltatás/termék minősége és a bónusz beválthatósága, 42 százaléknak pedig az oldal megbízhatósága az elsődleges. Úgy tűnik ezek a legfontosabb tényezők egy vásárlói döntés meghozatalakor. Az ajánlat értékelése csupán minden ötödik válaszadónak fontos és működik mérlegelési tényezőként a vásárlásai előtt, a kedvezmény mértékét is körülbelül 40 százalék vizsgálja, ennél jóval fontosabb, hogy az ár megfelel-e vagy sem - legyen bármekkora is a kedvezmény.

A kutatás alapján elmondható, hogy a kedvezményvadász, akciós árra érzékeny vásárlók szemlélete az indulás óta lassú átalakuláson megy keresztül: bár az ár továbbra is fontos, emögött ma már sokkal inkább egy átgondolt pénzügyi magatartás körvonalazódik. Egyes szolgáltatástípusoknál a minőség már nagyobb súllyal esik latba. A kedvezmény mértékére sem igazán kíváncsiak az emberek, inkább az számít, hogy alapos vizsgálódás után a kiválasztott termék ár-érték aránya mit mutat, mely választással hoznak pénzügyileg tudatos döntéseket a vásárlók.

Jól jönne 4 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 4 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 69 895 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (72 095 Ft/hó; THM 9,96%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az OTP (80 275 Ft/hó; THM 13,79 %) ajánlata, de érdemes megnézni az K&H és az Erste ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

12.05-12.11
Országos

Aldi

12.05-12.11
Országos

Interspar

12.05-12.11
Országos

Spar

12.05-12.11
Országos

Tesco

12.05-12.11
Országos

Auchan

12.05-12.11
Országos

Kika

12.04-12.23
Országos

Kika

11.27-12.10
Országos

  Ajánlatunk