9 °C Budapest

Így ajándékozz a koronavírus járvány alatt, hogy elkerüld a fertőzést: ezzel mindenki jól jár

2020. március 22. 18:33

A koronavírus járvány megfékezéséhez az egyik leggyakrabban elhangzó javaslat a gyakori, alapos kézmosás mellett az, hogy aki csak teheti, maradjon a négy fal között. Az iskolák, óvodák nagyrészt bezárták a kapukat, azokon a munkahelyeken, ahol megtehették, már elrendelték az otthoni munkavégzést. Ez a gyökeresen új élethelyzet sok nehézséggel jár, köztük azzal, hogy sokan kénytelenek távol maradni szeretteiktől, barátaiktól, elmaradnak a születésnapi bulik, babaváró partik, névnapi köszöntések. Lehetséges, hogy a húsvéti ünnepekre és az anyák napjára is rányomja a bélyegét a járványkészültség. Szerencsére a digitális kor vívmányai lehetővé teszik, hogy telefonon, vagy az interneten felköszöntsük ismerőseinket, és az ajándékozásnak sem kell elmaradnia. A Pénzcentrum most összegyűjtötte a legjobb ajándékokat arra az időre, amíg a személyes találkozások korlátozva vannak.

A koronavírusnak nem csak egészségügyi hatásai lehetnek, hanem az egyén életére súlyos egzisztenciális és mentális következményei is. Ezért is fontos, hogy amennyire lehet, alkalmazkodjunk a járványhelyzet okozta új életformához. Azonban mindenről nem szabad lemondani, éppen ellenkezőleg! Amit megtehet az ember, folytatnia kell a kialakult új helyzet ellenére is. Az ajándékozásról például nem kell lemondanunk a fizikai elszigeteltség ellenére sem. Ráadásul a koronavírus áldatlan gazdaságai hatásai ellen is küzdhetünk azzal, ha a fogyasztás nem csökken le drasztikus mértékben, ahogy azt Karácsony Gergely is hangsúlyozta tegnapi sajtótájékoztatóján.

Tehát rengeteg érv szól amellett, hogy ha bármilyen apropóból meglepnénk szeretteinket, barátainkat ebben az időszakban valamivel, most se tegyünk másként, maximum válasszunk erre más formát. Mutatjuk a legjobb ajándékokat koronavírus idején.

Kultúra, játék, szórakozás

Most, hogy sokan rekedtek a négy fal között, még nagyobb szükség lehet rá, hogy megfelelő kikapcsolódást találjunk. Ha olyan ajándékban gondolkodunk, ami az ajándékozott hobbijához kapcsolódik, biztosan örömet okozunk, és szerencsére az online lehetőségek tárháza szinte végtelen. Könyvmolyoknak nagyon kézenfekvő ajándék lehet, amennyiben tudjuk, hogy e-könyv olvasójuk is van, hogy egy digitális kötettel ajándékozzuk meg.

Azoknak, akik szeretnek olvasni, de a munkájuk is képernyő elé köti őket, remek ajándék lehet a hangoskönyv is. Akár egy olyan könyv hangzó verzióját is választhatjuk, amelyet már olvasott és szeret, így "olvasás" közben a szeme és az agya is kikapcsolódhat.

Gamer ismerősökkel és családtagokkal könnyű a dolgunk: vegyünk nekik online játszható játékot! Ez sokféleképpen megtehetjük, de hogyha az ajándékozott fent van például Steamen, még egyszerűbb a dolgunk! Annyit kell tennünk, hogy - ha magunk nem vagyunk regisztrálva - regisztrálunk, és az aktiválás után bejelöljük ismerősünket "barátnak" a felületen. Ezután nem csak azt láthatjuk, milyen játékok vannak már meg neki - amiből ihletet is meríthetünk - hanem azt is, hogy milyen játékok vannak a kívánságlistáján. Válasszunk ki egy szimpatikust, vegyük meg, és biztosan nem nyúlhatunk mellé!

Film-, és sorozatkedvelő barátainkat, rokonainkat meglephetjük akár streaming előfizetéssel is, amellyel elviselhetőbbé tehetjük az önkéntes izoláció idejét! Ráadásul ez nem csak ajándékozottnak, hanem azoknak is ajándék lehet, akikkel jelenleg egy fedél alatt van. Még Valentin-napon mértük fel, hogy olvasóink örülnének-e streaming előfizetésnek ajándékba, erre a válaszadók 22 százaléka határozottan igennel felelt. A válaszadóink 45 százalékának ugyan már van valamilyen streaming előfizetése, de 20 százalék válaszolta azt is, hogy a Netflixnek örülne, 5 százalék az HBO GO-nak. A megkérdezettek 3 százaléka csak a Disney Plusznak örülne, de arra még minimum novemberig várniuk kell a magyar nézőknek. Mindössze 4 százalék gondolta úgy, hogy semmi sem ér fel a virághoz és a csokihoz, (és egy százalék örül bárminek, ami rózsaszín).

Új hobbi, szakma, kreativitás - vagy segítség a tanulásban

Az utóbbi években exponenciálisan kezdett nőni az online kurzusok, tréningek, tanfolyamok száma a magyar piacon is. Most már az írókurzustól kezdve a nyelvtanfolyamokon át az online gitárleckékig bármire elő lehet fizetni, és ahhoz hogy szakmailag fejlődjünk, új készségekre tegyünk szert, ki sem kell mozdulnunk. Online kurzusokra akár rokonok, barátok nevében is jelentkezhetünk, sokaknak jelentheti az ilyen ajándék most éppen azt a segítséget a tanulásban, előrelépést a munkában, vagy éppen kikapcsolódást, amire a legnagyobb szükségük van.

Az érettségi előtt állóknak most nagy szükségük lenne például minden olyan segítségre, amivel a digitális oktatást, illetve az otthoni tanulást kiegészíthetik. Erre is vannak már remek megoldások. Lehetséges, hogy januárban még jobban örültek volna egy új telefonnak, most viszont sokkal hálásabbak lennének egy matekérettségire felkészítő online tanfolyamért.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Csináld magad

Nem feltétlenül kell még költenünk sem az ajándékra, vannak ugyanis olyan dolgok, amire időt kell fordítani. Ebben a helyzetben sokan érezhetik tétlennek magukat, vagy nem tudnak mit kezdeni az idejükkel. Érdemes lehet belefogni egy kreatív projektbe, amellyel még meg is lephetjük szeretteinket.

Egy fotó- vagy zeneválogatással most bárkit meglephetünk akár online is, de főként az idősebb korosztálynak, akik most nem láthatják az unokáikat, gyermekeiket, lehet nagy ajándék akár egy közös családi videó. A felvételeket akár több háztatásból össze lehet gyűjteni, majd összevágni. Gyakran egy ilyen figyelmesség többet ér bármilyen drága ajándéknál.

Adj élményt

Az élmény ajándékok évről évre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Mivel jelenleg nincs lehetőség rá, hogy közös mozi, színház, koncert legyen az ajándék - bár egyelőre a fesztiválok szervezői bizakodóan tekintenek a jövőbe - nem kell az élménynek konkrét időhöz vagy olyan programhoz kötődnie, amihez a közeljövőben találkozni kell.

Egyrészt lehet a távoli jövőbe is tervezni az élményt, amikor már vissza lehet térni az élet normális kereteihez, másrészt olyan élményt, ajándékot is adhatunk, amihez csak online kapcsolat szükséges. Közös házimozizást akkor is csaphatunk, ha nagy távolságban vagyunk, csak hang vagy videókapcsolat kell hozzá, és az, hogy megpróbáljuk a lehetőségekhez képest ugyanolyan jól érezni magunkat. A társasjáték est sem lehetetlen az interneten keresztül, csak jól kell megszervezni.

Még akár a szülinapi bulikat is meg lehet tartani, hogy minden meghívott a négy fal között marad, és csak virtuálisan teremtik meg a kapcsolatot. Pont az elszigeteltség miatt érdemes most minden lehetőséget megragadni arra, hogy közelebb érezzék magukat egymáshoz az emberek.

Adományozz

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy rengetegen kerültek most nehéz helyzetbe, vagy azoknak, akiknek eddig nehéz volt, még rosszabb lett a helyzete. Szociálisan érzékeny rokonaink, barátaink biztosan értékes ajándéknak tartanák, hogyha azzal lepjük meg őket, hogy a nevükben jótékonykodunk. Számos jó ügy vár jelenleg a világban arra, hogy felkarolják, és már nagyon hosszú ideje nem volt ekkora szükség az empátiára és összefogásra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm