A müncheni Oktoberfest hangulatát idéző sörakcióval jelentkezett az Auchan.
Szeptember közepén kerülhet a kormány elé az új italcsomagolási hulladék visszaváltási rendszer bevezetéséről szóló előterjesztés - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Az italcsomagolások jelenlegi, önkéntességen alapuló visszaváltási rendszere nem hatékony, a tárca javaslatot tesz a visszaváltási rendszer kötelezővé tételére - húzta alá az államtitkár. Boros Anita elmondta: a tárca tavaly év vége óta dolgozik a hatékony visszaváltási rendszer kialakításán, ez a munka augusztusra a társadalmi és szakmai egyeztetések fázisába érkezett.
A kormány célja, hogy az új rendszert széles körű társadalmi, gazdasági együttműködéssel alakítsák ki, beépítve a hulladékgazdálkodási, csomagolóipari cégek, érdekképviseletek, szakmai, ipari-kereskedelmi szervezetek javaslatait. Az egyeztetések július óta folyamatosak, számos szakmai konferenciát és tudományos egyeztető fórumot rendeztek.
Nemrég erről beszélt a Pénzcentrumnak adott interjújában a Szentkirályi-vezér. Mint azt Balogh Levente elmondta, A Szentkirályi is nagyban egyeztet a kormánnyal arról, hogy betétdíjasok legyenek a PET-palackok Magyarországon, a cég már több európai országban is segédkezett a vonatkozó rendeletek kidolgozásában, amelyeket azóta be is vezettek. Balogh Levente szerint a rendszer működik, így nyugaton már nincs is napirenden a szemétkérdés, már ami a palackokat illeti.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






