A karácsonyfák környezeti hatása összetettebb kérdés, mint egyszerűen a valódi vagy műfenyő közötti választás.
Több mint 15 millió forint értékű áru eredetével nem tudott elszámolni egy vállalkozás, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőrei egy raktártelepen árurakodás közben ellenőriztek.
A NAV vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: a vállalkozás, amely úgy próbálta kijátszani az adószabályokat, illetve a NAV online rendszereit, hogy - habár az adózásban kötelező - igyekezett láthatatlan maradni a digitális, elektronikus térben.
A kockázatelemzők azonban akkor is felfigyelnek egy cégre, ha egyáltalán nem ad be bevallásokat, nem állít ki számlát és nem tesz eKÁER-bejelentést. Különösen gyanús, ha mindezek ellenére rendszeresen több kamionja is úton van - közölték.
A közlemény szerint az adóellenőrök egy raktártelepen, lerakodás közben értek egy teherautót. A kamion zsúfolásig volt pakolva bálás textiltermékekkel. A cég semmilyen iratot nem tudott bemutatni a rakományról. A raktárban tárolt textiltermékekről, az áru eredetéről, a beszerzés körülményeiről szintén nem voltak dokumentumok. A helyszíni vizsgálat után a cég elektronikus számlákat küldött az ellenőröknek, így igazolva az árukészlet eredetét. Ezek jelentős részét azonban a vizsgálat indítása után állították ki.
Az ellenőrök azt is megállapították, hogy a partnercégek nem végeznek tényleges tevékenységet, a számlákon szereplő adásvételek nem jöttek létre, a bizonylatok a revízió miatt készült, utólagos reakciók voltak. A revizorok megkérdezték a cég képviselőjét, de ő sem tudott érdemben nyilatkozni az adásvételekről. A kapcsolattartásról, szállításról, fizetésről, tehát a beszerzések egyéb fontos részleteiről sem volt információja.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A NAV ideiglenes biztosítási intézkedést rendelt el, és a várható mulasztási bírság, azaz több mint kétmillió forint erejéig intézkedett a pénzkövetelés biztosításáról. Azért, hogy a cég nehogy még a bírság megfizetése előtt eltűnjön az árukészlettel együtt, a NAV az árut lefoglalta.
A cég képviselője a helyszínen, készpénzben kifizette a teljes bírságot. Az ellenőrök felhívták a vállalkozás figyelmét a megfelelő bizonylatolásra, és a beszerzések dokumentálására. A vállalkozás fokozott ellenőrzésre is számíthat - áll a közleményben.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








