Francois Bayrou francia kormányfő szerint hiba volt a kentuckyi bourbon whiskyt felvenni az európai válaszintézkedések listájára.

Elképesztő, mit meg nem eszik sok magyar: tele vannak ilyen termékekkel a boltok polcai, nagy a baj
Több, mint 300 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni 2024-ben az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján. A hazai esetek, a korábbi évekhez hasonlóan, tavaly is elsősorban baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, zöldségekhez és gyümölcsökhöz, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak. Az esetek 88%-a külföldi előállítású terméket érintett.
Hazánk az 5250 RASFF ügyből 309-ben volt érintett 2024-ben. Az adatok alapján elmondható, hogy ezen esetek túlnyomó része (276) élelmiszerekhez kapcsolódott. Lényegesebb kisebb számban, de takarmánnyal (16) és élelmiszerrel érintkező anyagokkal (15) összefüggésben is adódtak problémák. A tagállamok további 2, élő állatokhoz kötődő ügyet is a RASFF rendszeren jelentettek.
A magyar hatóság szakembereinek 63 esetben kellett baromfihússal és abból készült termékekkel kapcsolatban intézkedniük. Emellett nagyobb számban vizsgáltak zöldségeket és gyümölcsöket (33), valamint gabonatermékek és pékárukat (24) is.
A magyar vonatkozású bejelentések töredéke szólt hazai gyártású vagy alapanyagú termékről (38). Ezen esetek mintegy felében baromfihúst vagy abból készült termékeket kifogásoltak mikrobiológiai szennyezettség miatt a tagállamok. Magyarország 63 ügyet jelentett az elmúlt évben a rendszeren keresztül, minden eset kockázatos élelmiszerhez kapcsolódott.
A Nébih aktívan részt vesz a nem megfelelőségekkel (például minőségi hiba, jelölési problémák) foglalkozó AAC rendszer működtetésében is. Tavaly 111 információkérő megkeresés érkezett a magyar hatóságokhoz e felületen, amelyek közül a legtöbb élelmiszerrel (53) és élő állatokkal (39), továbbá kisebb számban (13) takarmányokkal volt kapcsolatos. Hasonlóan a korábbi évekhez a 2024-es év eseteiről is elmondható, hogy a legtöbb megkeresés élő állatok szállítási, dokumentációs problémájához kapcsolódott. Emellett étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban is több kérdés érkezett, főleg nem engedélyezett egészségügyi állítások feltüntetése miatt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Évről évre rendszeresen előfordulnak problémák az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokkal, ún. FCM-ekkel (food contact materials). Ezek jellemzően ételtárolók, konyhai eszközök, edények, de e körbe tartozhatnak a termékek csomagolóanyagai által okozott élelmiszerbiztonsági veszélyek is.
A tavalyi évben változatos kifogások érkeztek a termékkörrel szemben: a RASFF rendszer tagjai több esetben jelentették primer aromás aminok kioldódását, például spatulából, burgonyatörőből és kanálból. Szintén előfordult fémek és nehézfémek (pl. arzén, vas, kobalt, króm, kadmium) kioldódása serpenyőkből, kávéscsészéből, de amiatt is riasztani kellett, mert vízforraló, illetve kulacs használatakor a víz érzékszervi tulajdonságainak megváltozását tapasztalták a felhasználók.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


