A Tesco új, célzott hirdetési rendszert vezet be
Itt a lista: ezekben a boltokban biztos lehet élelmiszert venni SZÉP-kártyával augusztustól
A boltoknak is, a vásárlóknak is kedvező döntés született azzal, hogy augusztus elsejétől ismét lehet majd SZÉP-kártyával fizetni az élelmiszerért - ezt egybehangzóan állítják a Pénzcentrum által ma megkérdezett kereskedelmi szakértők. Abban nem értettek egyet, hogy ez vajon bevételnövekedést is jelent-e majd a boltoknak, ahogy abban sem, hogy vajon a kisboltok veszélyben vannak-e csak azért, mert nem lehet majd náluk SZÉP-kártyával fizetni. Megkérdeztük az üzleteket is, hogy minden készen áll-e, és lesz-e plusz költsége annak, ha valaki a hideg élelmiszerért SZÉP-kártyával fizetne.
Tegnap jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón, hogy augusztus elsejétől ismét lehet majd hideg élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával - erről tegnap lapunk is beszámolt. Ma reggelre a rendelet is megjelent, ami két fontos változtatást közöl: a Szép-kártyák kerete december 31-ig akár 200 ezer forinttal is emelhető, és már nem csak meleg ételre, hanem hideg élelmiszer vásárlására is fordítható. Tehát a munkáltató utalhat még idén a kártyákra pénzt akkor is, ha a keret már kimerült és már nem csak vendéglátóhelyeken vásárolhatunk ételt cafetériából.
Korábban éppen egy éve, 2022. februárja és júliusa között már bevezették egyszer ezt a könnyítést, és a kártyakibocsátók adatai szerint hatalmas siker volt: összesen több mint 40 milliárd forint értékben költöttek a magyarok hideg élelmiszerre. Megkérdeztük a szakértőket és az üzleteket, számítanak-e forgalomnövekedésre augusztustól a rendelet nyomán, és milyen egyéb hatásai lehetnek annak, hogy a kormány ismét könnyített az elfogadás szabályain?
Kaszálnak a boltok?
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Pénzcentrumnak azt mondta: szerinte több, mint lehetséges, hogy a boltok forgalma és bevétele is megnő, ami rájuk is férne az utóbbi hónapok komoly bezuhanása után.
A kereskedelem volumene az elmúlt év hónapjait vizsgálva folyamatosan csökken, vagyis szerintem kijelenthető, hogy ez az intézkedés forgalomnövekedést fog hozni azoknak az élelmiszerüzleteknek, akik elfogadják a SZÉP-kártyát. A kisebb boltok esetében pedig azt lehet mondani, hogy természetesen mindenki dönthet arról, elfogadja-e a SZÉP-kártyát, de jelentős csábereje van a vásárló számára is augusztustól, ha egy adott üzletben lehet ezzel a kártyával is fizetni
- fogalmazott az OKSZ főtitkára. Elmondta azt is, hogy az intézkedés kimondottan hasznos, és természetesen nem csak a boltoknak, hanem a vásárlóknak is.
Ki lehet jelenteni, hogy az intézkedés mind a vásárlóknak, mind a boltoknak jó és hasznos. A vásárlóknak azért, mert kaptak egy plusz választási lehetőséget, mire költik el a béren kívüli juttatást, a boltoknak pedig azért, mert forgalomnövekedést hozhat. Emellett azt gondolom, hogy a SZÉP-kártyákon sokkal kisebb lesz a „beragadt pénzek” mennyisége, mint az elmúlt években volt, pusztán azzal, hogy a kártyabirtokosok élelmiszerre is költhetik
- tette hozzá Vámos György lapunk kérdésére.
Mi lesz a kisboltokkal?
Ellentétes választ kaptunk Neubauer Katalintól, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkárától. Szerinte egyáltalán nem biztos a jelenlegi inflációs környezetben, hogy a boltokban bevételnövekedés lesz csak azért, mert ismét vásárolhatnak hideg ételt az emberek SZÉP-kártyával - de azt nem vitatja, hogy jó döntést hozott a kormány a lehetőség újbóli megnyitásával.
Üdvözöljük a döntést, nagyon örülünk neki, mert könnyebbséget jelent a vásárlóknak. A jövedelemnek azt a részét, amit plusz juttatásként kaphat, szintén költhetik – ha így döntenek – élelmiszerre, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben hatalmas segítséget jelent. Azt egyelőre viszont nehéz megmondani, hogy bárki realizálhat-e forgalomnövekedést, ezt majd később, az adott időszak adataiból tudjuk meg egyértelműen. Személyes véleményem az, hogy nem: a jelenlegi inflációs környezetben ez egy olyan intézkedés, ahol a lakosság több pénzt költhet élelmiszerre, de volumennövekedést ez nem jelent
- fogalmazott Neubauer Katalin. Azt is elmondta a Pénzcentrum kérdésére, hogy azok a kisboltok, akik nem fogadnak el SZÉP-kártyát, hátrányba kerülhetnek.
Kétségtelen, hogy a kisboltoknak hátrányos az intézkedés, ahol nem fogadják el a SZÉP-kártyát. Ugyanakkor ezek a kisboltok jellemzően családi vállalkozásként működnek, akik eleve önellátásra rendezkedtek be, tehát azt hiszem, így is megtalálják majd a módját, hogy megtartsák a vásárlói körüket
- tette még hozzá. Abban viszont biztos, hogy a nagy láncoknál már adottak a feltételek a SZÉP-kártyával való fizetéshez, ahol pedig mégsem, ott elég idő van augusztus elsejéig pótolni a hiányosságokat.
Nem hiszem, hogy ne lenne kiépítve az infrastruktúra, hiszen a járványidőszakban már volt néhány hónap, amikor ezt szintén meg lehetett tenni. Ahol esetleg nem adottak a technikai feltételek, ott is biztos vagyok abban, hogy a rendelkezésre álló több, mint egy hónap alatt pótolni fogják, így augusztus elsejétől teljes gőzzel beindulhat a SZÉP-kártyával való vásárlás az élelmiszer-kereskedelemben
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta Neubauer Katalin.
Ezt mondják a boltok
Több boltot is megkérdeztünk, adottak-e a feltételek a SZÉP-kártyás vásárlás augusztus elsejei beindításához, számolnak-e fel plusz díjat ezért, illetve hogy számítanak-e forgalomnövekedésre a tavalyi időszak tapasztalatai alapján?
A Spar lapunknak úgy válaszolt: már most minden készen áll.
Igen, az összes létező típust elfogadjuk augusztus elsejétől. Az infrastruktúra készen áll, a vásárlók számára pedig semmilyen extra díjat nem számítunk fel SZÉP-kártyás vásárlás esetében. A forgalomnövekedéssel kapcsolatban azonban nem szeretnénk a jövőt érintő találgatásokba bocsátkozni
- írta válaszában az áruház kommunikációs munkatársa.
A Tesconál még zajlik a szükséges "átállás", de az áruház megnyugtatta lapunkat, hogy augusztusra biztosan minden készen áll majd.
Azon dolgozunk, hogy augusztus 1-étől újra el tudjon indulni a SZÉP kártyát fizetés a Tescónál. A SZÉP kártyás fizetésért nem számolunk fel extra díjat
- írta megkeresésünkre az áruházlánc. Arról azonban, hogy lesz-e forgalomnövekedés, ők sem akartak nyilatkozni.
Az Auchan azt közölte: helyben fogyasztott meleg ételt most is lehet venni SZÉP-kártyával, így gyakorlatilag minden készen áll. Ők már nem zárkóztak el a forgalomnövekedésre vonatkozó kérdésünktől sem.
Az összes üzletünkben elfogadjuk a SZÉP-kártyát augusztustól. A grill pulton jelenleg is lehet fizetni helyben fogyasztott élelmiszerek esetében, így plusz fejlesztést nem igényel ennek a szolgáltatásnak a kiterjesztése és alkalmazása üzleteinkben. A mostani időszakban számítunk a forgalom növekedésére, azonban a pandémia alatt ez nem volt érezhető. A SZÉP-kártyával bonyolított vásárlásnak nincs külön díja, ugyanúgy működik, mint a bankkártyás vásárlás
- tudtuk meg az Auchantól.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.