A TikTok-videóban panaszkodó vásárló szerint az ár még egy dolog, de ki sem volt rakva az árusítóhelynél, hogy mennyi az annyi.
Hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból is mindenben megfeleltek a tokaji aszúk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén. Az összehasonlító vizsgálatba 17, széles körben elérhető ötputtonyos, 2016-2018-as évjáratú aszúbor került be, melyek komplex vizsgálatát ezúttal is elvégezték a szakemberek.
A Tokaji borvidék leghíresebb bora a tokaji aszú, melynek különlegessége, hogy a megfelelő körülmények között nemes rothadást előidéző gomba, a Botrytis cinerea hatására nemesen, tőkén aszúsodott és szüretkor kizárólag kézzel szedett szőlőbogyókból készül. E borokban a mindenki által felismerhető „aszús”, botritiszes jelleg mellett friss vagy aszalt gyümölcsös (szőlő, kajszi, birs, körte), virágos (hárs, akác), mézes, mazsolás illat- és ízvilág jelenik meg. Mindezt ásványosság, valamint a hordós érlelésnek köszönhető illat- és ízjegyek (pl. vanília, dohány) tehetik még komplexebbé.
A Nébih szakemberei a nagy kereskedelmi láncok kínálata alapján összesen 17, 2016-2018-as évjáratú tokaji aszúbort hasonlítottak össze a Szupermenta legújabb terméktesztjén. A borok mindegyike bortípusát tekintve ötputtonyos volt.
A laboratóriumban csaknem 40 paramétert vizsgáltak a szakemberek: megmérték többek között a termékekben a glicerin és a tartósítószerek mennyiségét, valamint az alkohol- és cukortartalmat is. Ez utóbbi az aszúborok egyik legfontosabb paramétere. A termékek magas beltartalmi értékeit ugyanis a cukormentes extrakttartalom mutatja, melynek értéke a tesztelt aszúk esetében 38,4-60,4 g/l között változott, így mindegyik igazán kiválónak számít. A tesztelt aszúk alkoholtartalma – címkéjük szerint – 10,0 és 12,5 százalék között mozgott, melyet a laboratóriumi eredmények is megerősítettek. Általánosságban elmondható, hogy a vizsgált borok beltartalmi és élelmiszerbiztonsági jellemzői megfeleltek az előírásoknak.
A minőség javítása érdekében 2013-ban – borvidéki szinten – szigorították az aszúborokra vonatkozó szabályokat. Ennek következtében a 2013. augusztus 1-jét követően szüretelt szőlőből készült tokaji aszúk esetében az aszú minimális maradékcukor-tartalma 120 g/l, a puttonyszám feltüntetése pedig nem kötelező. A szakemberek a borok jelölésvizsgálata során ellenőrizték, hogy a kötelező elemek – például évjárat, cukortartalom – szerepelnek-e a címkéken, valamint az egyéb jelölések megfelelnek-e a kritériumoknak. A jelölésvizsgálat nem tárt fel hiányosságokat, mindegyik borászati termék eleget tett a jogszabályokban és a vonatkozó termékleírásban előírtaknak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Szupermenta terméktesztek egyik legnépszerűbb mozzanata a kedveltségi vizsgálat, melyen ezúttal is szakértő és laikus borkedvelők pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a borkülönlegességek közül a Pauleczki Tokaji Muscat Lunel Aszú (2017) végzett az első helyen, második lett a Sárga Borház Tokaji Aszú (2017), míg a dobogó harmadik fokára az SZM Sommelier Tokaji Aszú (2017) léphetett fel. További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán:
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







